A kor előrehaladtával a szervezet egyre kevesebb kollagént termel, így a bőr is megereszkedik. Ez a folyamat viszont lelassítható különféle készítmények, bőrkezelések, illetve arcpilates segítségével.

hirdetés

Az öregedés látható jelei a ráncok, valamint a bőr tartásában jelentkező egyenetlenségek, amelyek ellen érdemes minél fiatalabb korban felvenni a harcot, hiszen a megelőzés fontosabb, mint a tűzoltás. Már a húszas éveink közepétől javasolt elkezdeni különféle kollagéntartalmú készítmények használatát.

A táplálkozással szintén fokozható a bőr rugalmassága, például az E-vitaminban gazdag ételek megelőzik a ráncok korai megjelenését, és a hámréteg sokkal ellenállóbb lesz. Bár a bőröregedés elkerülhetetlen, hiszen a természet rendje, a folyamat maga késleltethető, illetve finomítható. Nem mindegy, hogy negyvenévesen már a berögzült mimikai ráncokkal szembesül az ember a tükörben, vagy néhány szarkaláb jelzi csupán a múló időt.

Az arcpilates javítja a kontúrokat

Sokat javít az orca kontúrjain az arcpilates, amelynek rendszeres elvégzése képes finomítani a mimikai ráncokat, és csupán napi pár percet vesz igénybe. Az arcban található izmok idővel renyhévé válnak, így nem árt őket megmozgatni. Az egész napos ülőmunka és a koncentráció nem kedvez az arcizmoknak, hiszen sokszor szinte órákon keresztül mozdulatlanok, így idővel ellustulnak, görcsössé válnak.

A napi arcpilates megdolgoztatja és erősíti az izmokat. Javítja a bőr vérkeringését és oxigénellátását, így az sokkal rugalmasabb lesz. Ám nemcsak az arcon hatásos, hanem az ellustult nyakizmokat is átmozgatja a rendszeres torna, ami elősegíti a feszesség megőrzését.

Ez a videó igazán hasznos lesz, ha szeretnéd kipróbálni az arcpilatest. A gyakorlatokat Carme Farré állította össze, aki sikeres pilates-oktató, és az elmúlt években nők százainak tanította meg az arctorna fortélyait. Roppant egyszerűek a feladatok, amelyeket könnyedén elvégezhetsz mindössze pár perc alatt a nap végén. Arcroller vagy gua sha használatával pedig még hatékonyabbá teheted a mozdulatokat. Hosszú távon a tartóizmok sokkal feszesebbek, rugalmasabbak lesznek, a bőr kisimul, és finomodnak a mimikai ráncok.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés