A felkapott hatóanyagok mellett kissé háttérbe szorul az édesgyökér kivonata, hiszen nem kimondottan a feszesítés a célja, de nagyban segíti a bőr egészséges működését, különösen télen, amikor hajlamos szárazzá válni és lázadozni. Szuperereje a gyulladáscsökkentő hatásában rejlik, emellett szépen lenyugtatja a kipirosodott, irritált hámréteget, és visszaadja rugalmas puhaságát.

hirdetés

Az aloe vera remekül hidratálja, nyugtatja a bőrt, de télen gyakran kevésnek bizonyul, így az érzékeny, száraz, húzódásra hajlamos bőrűeknek érdemes más hatóanyagokkal is próbát tenniük. Az édesgyökér kivonata sok krémben, arclemosóban, bőrerősítő szérumban és kézápolóban felbukkan, de talán csak kevesen keresik céltudatosan a termékekben.

A glycyrrhiza glabra root – licorice – egyfajta emolliens anyagként szerepel a kencék összetevői között, vagyis szerepét, funkcióját tekintve nyugtatja és selymesebbé teszi a bőrt, ugyanakkor hozzájárul a krém lágyabb állagához, mivel javítja kenhetőségét.

Bár rendelkezik némi vízmegkötő képességgel, ezáltal jól illeszkedik a hidratáló formulákba, nem akkora feszesítő nagyágyú, mint a hialuronsav, viszont hasonlóan az aloe verához, segíti a bőr regenerációját és csökkenti az irritáció során fellépő gyulladást. Télen nagyon jól kiegyensúlyozza a bőr működését, és még a durván kiszáradt, meggyengült védekező képességű hámréteg számára is enyhülést hoz.

Ezért jó, ha ott van a krémedben az édesgyökér bőrnyugtató kivonata

Télen a bőr gyakran lázadozik, kényessé, érzékennyé válik, aminek roppant egyszerű a magyarázata. Még akkor is, ha nem repkednek odakint a mínuszok, a bőrsejtek nehezen alkalmazkodnak a hirtelen hőingadozáshoz, például, amikor a fűtött helyiségből kimegyünk a levegőre, majd bevágódunk a szintén felfűtött autóba.

Egész egyszerűen nem töltünk annyi időt a szabadban, hogy a hámréteg akklimatizálódjon, ráadásul az is megnehezíti a hideg elleni védekezését, hogy a száraz, meleg levegő kiszárítja. A bőr zsírréteggel szigetelt, így bizonyos fokig fel van készülve a hideg ellen, de a modern életmód nem igazán kedvez az egészséges működésének.

Gyakori hiba az arcbőr túltisztítása, mértéktelen radírozása, és az ellentétes hatású hatóanyagokkal való túlingerlése, amitől a faggyútermelés finoman szólva is összezavarodik. Ha sérül az epidermisz hidrolipid filmrétege, és gyengül a barrier funkció, a bőr vízmegkötő képessége már nem szuperál olyan jól, ezáltal kevésbé ellenálló a külső környezeti hatásokkal szemben.

A kor előrehaladtával ez a hanyatló folyamat már túlingerlés nélkül is elindul, hiszen csökken a bőr védelmi zsírrétege, a felszín elvékonyodik, és már nem képes olyan ütemben regenerálódni, mint korábban. Télen tehát a hámréteg olajpótlására is fokozottan oda kell figyelni, erre nagyon jók a ceramidokkal, lipidekkel dúsított krémek, a különféle bőrápoló növényi olajok, vagy az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek, melyek rendszeres fogyasztásával elősegítheted a hámréteg megújulását.

 

Az édesgyökér, mint növényi összetevő, gyakran felbukkan a kozmetikumokban. Mivel húsznál is több fajtája ismert, különféle kacifántos névváltozataival találkozhatsz a szépségápolásban, a kínai édesgyökér például – glycyrrhiza inflata – gyógynövényként úgyszintén ismert.

Az édesgyökér kihűlt teafőzetét gyakran használják a bőr átmosására, borogatására, mert remekül hidratálja a hámréteget, és a foltokat is halványítja, ezáltal egységesíti a hámréteg tónusát. A növény gyökeréből kinyert Licochalcone A nevű hatóanyag általában érzékeny bőrre kifejlesztett formulákba kerül bele, mely erős gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatással bír.

Ezt az aktív hatóanyagot az atópiás dermatitisz tüneti kezelésére is ajánlják, persze, nem mindegy, milyen összetevők mellett szerepel, tehát a krém speciális összeállítása nagyon fontos. Az édesgyökér-kivonat, glycyrrhiza glabra (licorice) root extract néven szerepel a hatóanyagok listájában, de ugyanúgy nyugtató, gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik.

Az emolliens anyagok szinte azonnal puhítják és kisimítják a lestrapált bőrt, de csak rövid távú hatással rendelkeznek, ezért, ha az édesgyökér-kivonatot tartalmazó krém minden összetevőjével együtt beválik, érdemes rendszeresen használni.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés