Az arcbőr megújulása természetes folyamat, amelynek során az elhalt hámsejtek leválnak, és a helyüket újak veszik át. Ez azonban lelassulhat, ilyenkor külső segítségre van szükség. Itt jönnek a képbe a kémiai hámlasztók és a bőrradírok, melyek elősegítik, hogy a sejtek cserélődése ismét a megszokott ütemben történjen.

hirdetés

A bőr a legnagyobb szervünk, hiszen az egész testünket befedi. Szigetel, megvéd bennünket a káros behatásokkal szemben, és elképesztő nagy munkával cserélődik, megújul, pedig sokszor komoly próbatétel elé van állítva, főleg az arcbőr. Míg a legtöbb testrészünket ruha takarja, addig az orcának nincs hasonló védelme, így számos külső behatás éri. A káros UV-sugárzás, a szél és a hideg, a fűtött levegő, valamint a szmog alaposan megviseli a hámréteget. Ezek a tényezők a megújulási folyamatot is lelassíthatják.

A sejtjeink folyamatosan cserélődnek, és az egészséges arcbőr teljesen megújul 28 nap alatt. A természetes hámcserét a genetikai adottságok, az öregedési folyamatok, és a napfény által okozott károk nagyban befolyásolják, így az igénybe vett bőr kissé zötyögve, belassulva látja el funkcióját. Ilyenkor a bőr fakóvá, élettelenné válik, de a bőrszárazság és a húzódó, hámló bőrfelszín sem ritka tünet. A mitesszerek és a pattanások szintén intő jelek lehetnek, hiszen az elhalt hámsejtek eltömíthetik a pórusokat.

A természetes cserélődést a hámlasztók segítségével lehet felgyorsítani, így a hámréteg hamarabb helyreáll, és újra régi fényében fog ragyogni. A fizikai hámlasztók, vagy más néven arcradírok, apró szemcséikkel segítik a megújulást, míg a kémiai hámlasztók a sejtek leválását támogatják.

A bőrradírok elősegítik a hámréteg természetes megújulását

Az arcradír az egyik legnépszerűbb kence, ha az elhalt hámsejtek eltávolításáról van szó. Az üzletek kínálata számos terméket sorakoztat fel, így mindenki megtalálhatja a bőrtípusának leginkább megfelelőt. Ám van pár dolog, amire érdemes odafigyelni, ha radírozásról van szó.

Az arcradír fizikailag segíti elő az elhalt hámsejtek eltávolítását, vagyis radírozás közben ledörzsöli őket. Ez nem teljesen veszélytelen, hiszen a nem megfelelően kiválasztott kence károsíthatja a bőrfelszínt, és mikrosérüléseket okozhat, mivel a szemcsés anyag a dörzsöléssel megbonthatja az ép hámszövetet. Ezért csakis olyan textúrájú terméket szabad választani, ami nagyon apró, finom szemcsékkel rendelkezik, hiszen ezek nem fogják felsérteni a bőrfelszínt.

Probléma lehet, hogy az arcradírok sem távolítják el az összes elhalt hámsejtet, mivel csak a felszíni réteget távolítják el, miközben az alatta lévő réteg nem cserélődik.

Ám előnye is van az arcradírnak, hiszen az apró, dörzsölő mozdulatok beindítják a vérkeringést az orcában, így az sokkal ragyogóbbá válik. Az elhalt hámsejtek eltűnnek, így azok már nem tömíthetik el a pórusokat, és a természetes megújulási folyamat is felélénkül. Ha pedig megfelelő szemcséjű terméket választasz, akkor a sérülések miatt sem kell aggódni!

A radírozással nem szabad túlzásba esni, így elegendő hetente két alkalommal használni. Így a hámrétegnek kellő ideje van regenerálódni, és az elhalt sejtek helyét átvehetik az újak. Arctisztítás után, nedves arcbőrre szabad felvinni, majd a masszírozó mozdulatok után következhet a lemosás, és a hidratálás.

A kémiai hámlasztók a pórusok falát is kezelésbe veszik

A hámlasztás már kicsit bonyolultabb, mint az arcradír, ám mégsem ördögtől való dolog. A végeredmény ugyanaz, tehát az elhalt hámsejtek eltűnnek, a különbség a folyamatban van. Míg a radírozás során a dörzsölés hatására válnak le a sejtek, addig a hámlasztó csupán a leválási folyamatot ösztönzi, tehát az egészségtelen sejtecskék maguktól távozhatnak. A legtöbb kence azonnal hat, vagyis már rögtön használat után sokkal ragyogóbbá válik az arc, hosszabb távon pedig láthatóan simább és egészségesebb lesz.

Három típust különböztetünk meg: AHA, BHA és PHA. Mindegyik típus tartalmaz különféle alkategóriákat, és jellemzően más bőrproblémát segítenek orvosolni. Az AHA és a PHA vízben oldódnak, és gyengéden távolítják el az elhalt hámsejteket. Az AHA a ráncok elleni küzdelmet úgyszintén támogatja, így 25 év felett mindenképpen érdemes bevetni, hiszen a sejtmegújulás ösztönzésével segít tovább megőrizni a fiatalos kinézetet. A BHA-sav a legjobb ellenszer tág pórusok és mitesszerek ellen, mert nem csak a felszínről távolítja el az egészségtelen bőrsejteket, hanem a pórusok falát is alaposan megtisztítja, így idővel búcsút inthetsz a bosszantó pöttyöknek.

Mivel savas hámlasztásról beszélünk, ezért mindenképpen körültekintően kell eljárni, és az alacsonyabb hatóanyagú kencéket előtérben részesíteni. BHA-sav esetén a 2-6%-os kence a legideálisabb otthoni használatra, míg AHA-sav esetén a 5-15%-os oldatokat javasoljuk. Kezdésként mindenképpen a legalacsonyabb koncentrációt érdemes kipróbálni.

A hámlasztót elegendő hetente pár alkalommal felvinni, és minél magasabb a koncentráció, annál ritkábban kell használni. 5%-os koncentráción túl mindig csak este szabad alkalmazni, és a fényvédelemről sem szabad megfeledkezni. A gyártó utasításait pontosan be kell tartani, hiszen a rosszul elvégzett hámlasztás súlyosan károsíthatja az arcbőrt.

Arcradír vagy kémiai hámlasztó?

A kencék egyaránt rendelkeznek előnyökkel és hátrányokkal, így nem könnyű dönteni. A kémiai hámlasztásra nagyobb figyelmet kell fordítani, ennél az eljárásnál ugyanis a sérülés veszélye is nagyobb, ám a túl nagy szemcséjű radírok szintén roncsolhatják a hámréteget. Mivel azok a felszínen dolgoznak, ha kárt okoznak, a regenerálódás viszonylag rövidebb idő alatt megy végbe, mint egy nem körültekintően elvégzett hámlasztás esetén. Fontos, hogy egyik termék használatát sem szabad túlzásba vinni, ha hámlik és érzékeny az arcbőr, akkor érdemesebb pihentetni.

Szintén lényeges, hogy hámlasztót és arcradírt nem ajánlott egyszerre használni, így érdemes egyik vagy másik mellett letenni a voksod.

Ha számodra az arcradír a szimpatikus, akkor mindenképp apró szemcséjű kencét válassz, amivel óvatosan dörzsölöd át az orcát hetente pár alkalommal. A savas hámlasztás esetén csakis alacsonyabb koncentrációval szabad kezdeni, így folyamatosan figyelni kell a bőrt.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés