Négy évvel ezelőtt óriási szenzációnak számított, hogy Alicia Keys felhagyott a sminkeléssel. Bár ma már nem zárkózik el egy kis szemfestéktől és természetes rúzstól, alapozót továbbra sem használ, még akkor sem, ha fellépése van. A színpadi fényekben könnyen elveszhet a natúr arc, de az énekesnő erre is talált megoldást.

hirdetés

Alicia Keys 2016-ban nemet mondott a sminkre, amivel nagy port kavart. Sokan még a sarki boltig is alig mernek elmenni teljesen natúr, csupasz arccal, ő pedig lazán felsétált a színpadra alapozó, szájrúzs, és az egész körítés nélkül. Ehhez nagy bátorság kellett, de persze erősítette kitartását, hogy betelt nála a pohár.

Döntését azzal magyarázta, hogy évekig küzdött aknéval, mindig úgy érezte, rejtegetnie kell a bőrét, ezért elég erősen festette magát. Ami bizony, még inkább rontott a bőre állapotán, ezért egy nap elhatározta, hogy hagyja levegőhöz jutni. Belevágott egy tejmentes diétába, több folyadékot ivott, és elhagyta a sminkelést.

Amikor az arca tisztulni kezdett, rájött, hogy milyen felesleges, és mennyi fáradtsággal jár ez a procedúra, miközben az ember elfelejti, hogy milyen is a valódi arca. Ezek után már csak magának akart megfelelni, és senki másnak.

Alicia Keys alapozó nélkül is kitűnik a színpadon

Az énekesnő bőrproblémái már megszűntek, és a vaskalapos elvein is szelídített egy keveset azzal, hogy olykor-olykor a szem- és szájsminket már megengedi magának. Néha feldob egy szolid tusvonalat, vagy csillámosra festi a szemhéját, de alapozót továbbra sem hajlandó használni.

A 2020-as Grammy-gálán az énekesnő spanyolos hajviselettel, és egy finom cicasminkkel tette izgalmasabbá a megjelenését. Az alapozót most is hanyagolta, persze az üde bőre őt önmagában is öltözteti. Nincs szüksége fényvisszaverő pigmentekre, fotóbiztos púderekre, arcsimító korrektorra és egyéb sminkeszközökre, amelyekkel más sztárok élnek a színpadon és a vörös szőnyegen.

 

Ám azt Alicia Keys is tudja, hogy a színpadi fényekben így nem kap nagy hangsúlyt az arca, és könnyen unalmasnak, snassznak, vagy fáradtnak tűnhet a kamerák előtt. Ezért a frizurájával, az ékszereivel, vagy épp egy leheletnyi szemfestéssel trükközik, hogy kiemelje vonásait. A színes öltözékei is sokat dobnak rajta, és persze arról sem feledkezik meg, hogy a festetlen arc ékszere a gyöngyfehér fogsor, és a kipihent, üde bőr.

Kiemelt képek: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic, Jim Spellmann/Wirelmage/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés