Tavasszal  szinte minden divatmárkánál kötelezően előkerül a virágminta. Az ébredező természet motívumai és lágy színei mindig hatalmas inspirációt jelentenek a tervezők számára. A virágos print azonban most új vetélytársat kap, a hasonlóképpen sokoldalú pillangóminta ugyanis sokkal nőiesebb, sikkesebb lehetőségeket tartogat magában.

hirdetés

A tavaszi divat már-már kötelező elemeinek számítanak a különféle mintás, színes holmik. A tervezők mindig is szívesen merítettek ihletet a természetből, ezért a virágok, madarak, növények sok esetben jelennek meg a ruhákon. Idén a pillangók sem maradhatnak ki a sorból, az egyik legbájosabb, legnőiesebb minta a húsz évvel ezelőtti irányzatok egyik nagy kedvence volt.

Ez természetesen nem véletlen, hiszen egy roppant színes motívumról van szó, amit könnyen lehet alakítani, így igazán feltűnővé tudja tenni a megjelenést. A kétezres évek elején hatalmas divathullámot indított el a lepkemánia. Megjelent a pillangó formájú felsőrész, a farmereket is beborították a pillangós díszítések, Christina Aguilera pedig még a Grammy-gálára is egy pillangókkal feldobott kreációban érkezett.

A nosztalgikus trendek újjáéledésével mindez szép lassacskán visszasejlett a divatba. Tavaly Dua Lipa idézte meg a sikkes motívumot, amikor egy köves, csillogó ruhában lépett a vörös szőnyegre. A Blumarine pedig szinte egy egész kollekciót szentelt a nők egyik nagy kedvencének. Az elegáns vonalat egyértelműen a Dior képviseli, a divatház ugyanis igazán művészi, visszafogott formában jelenítette meg a pillangómintát.

Elegáns és nőies a pillangóminta: a Dior darabjai álomba illők

A luxusdivatház a kínai újév alkalmából rukkolt elő a pillangós kollekcióval. A darabok a szabadságot és az élet szépségét éltetik. A pillangóminta mellett a virágok is felbukkannak, a két motívum keveredése pedig egy igazán nőies, visszafogott elegyet alkot.

A varázslatos lepkék egyszerre pirosak és rózsaszínek. Remekül mutatnak az egyszerű, kényelmes vonalvezetésű fazonokon. A lágy esésű anyagok pedig még fenségesebbé teszik az összképet.

 

A pillangóminta a már jól ismert fazonokon kapott helyet. A kiegészítőknek szintén kijutott a bájos motívumból, ami ebben a formában cseppet sem kelt kislányos hatást.

 

Minden minta részletes, kidolgozott, sokkal inkább egy festményre hasonlít. Kínában már több ezer éves hagyománynak számít a selyemfestés, múzeumokban is fellelhetők az efféle színes, gazdagon megmunkált alkotások. A Dior kendői, ha nem is teljes mértékben, de felelevenítik ezt a művészeti ágazatot, amely tökéletesen kompatibilissé tehető a divattal.

Ez trend természetesen nem csak a Dior tárházában fellelhető, hiszen a többi divatház szintén beemelte a pillangómintát a repertoárjába. A tavaszi szezonban sok hasonló kreáción akadhat meg a szemünk, ezért érdemes adni az irányzatnak egy esélyt.

 

A hímzett és festett darabok lágy színeikkel és bájos mintáikkal azonnal megteremtik a tavaszi varázslatot. Ezt csak tovább fokozza a limitált kollekcióhoz készített reklámfilm.

 

 

Képek: FashionGoneRogue.com.

  • Megosztás:
hirdetés