2019-ben hihetetlenül sikkesnek számít, ha monokróm, vagyis egyszínű szettben vonulsz utcára. Nem véletlenül lett ekkora sláger idén, hiszen számos pontban nagyon előnyösen hat az ember megjelenésére.

Elsősorban optikailag csalhatunk vele, hiszen nyújtja az alakot, így alacsony növésűeknek kifejezetten előnyös viselet. Mivel hosszít, teltebb idomokkal rendelkezőknek is érdemes gyakran viselniük ilyen szetteket. Ezenkívül hihetetlenül elegánssá és nőiessé teszi az összképet, így abszolút javára válik az embernek.

Nem kell az egész szerelésnek katonásan egyhangúnak lennie, bátran lehet keverni az alapszín különböző árnyalatait, sőt, az anyagokat is. A világosabb tónusokkal kiemelheted azokat a testrészeidet, amelyek előnyösek, míg a sötétebb tónusokkal elrejtheted a kevésbé kedvelteket.

Van még egy trükk, amire a monokróm szett nagyon jó. Ha van egy új cipőd, táskád vagy ékszered, amit szeretnél kiemelni a szettedben, egyszerűen megteheted, ha egyszínű ruhákkal viseled őket. Ez ugyanis egyből látványosan felhívja majd a figyelmet a hangsúlyozni kívánt részletekre.

Képek: Getty Images/Jeremy Moeller, Christian Vierig, TheStewartofNY, Vanni Bassetti, Caroline McCredie.

  • Megosztás:
hirdetés