A cicanadrág vagy leggings máig az egyik legmegosztóbb ruhadarab. A nők egy része bolondul érte, míg mások legszívesebben elfelejtenék a létezését is. Tény, hogy könnyű vele hibázni, ám pár apró praktikával, a megfelelő ruhadarabokkal kombinálva jól mutat az utcai öltözékben.

hirdetés

A nyolcvanas években a neonszínekben pompázó, fényes cicanadrágok az aerobikórák elengedhetetlen kellékei voltak. Minden nő viselte a testnadrágot, ami apránként beszivárgott az utcai öltözködésbe. A sportos és az elegáns stílus keveredésének köszönhetően már a nőiesebb öltözékekből sem lóg ki nagyon, persze, olykor nehéz eltalálni vele a határmezsgyét az ízléses és a közönséges megjelenés között.

Amikor a leggings fokozatosan túlnőtt az edzőtermen, gyakran nadrágként kezdték el viselni a nők. Bár a divatszakemberek sokszor kihangsúlyozták, hogy a cicanadrág nem nadrág, sokan mégsem fogadták meg ezt a tanácsot.

Bátran házasították rövid felsőrészekkel, testhezálló blúzokkal, így a vastag harisnyára hajazó anyag gyakran csúnyán kihangsúlyozta a kevésbé előnyös részeket, apróbb egyenlőtlenségeket és fehérnemű vonalát. Ezek után hamar megkapta az ízléstelen jelzőt a streccses darab, pedig megfelelően variálva, akár nőies is lehet!

Az utcai divatban is elsüthető a leggings, de nem akárhogy

A nyolcvanas években roppant divatosnak számítottak azok a pantallószerű testnadrágok, melyek a bokánál egy pánttal végződtek. Ez a trend nemrégiben visszatért, így az üzleteket szinte ellepték a nosztalgikus kreációk. Az efféle leggingsek nagyon jól mutatnak magassarkúval és férfias fazonú mokaszinnel. A vastagabb talpú lábbelik esetében még jobban érvényesül a retró hatás. Jöhetnek az oversize pulóverek, melyek takarják a feneket!

 

Az elegánsabb stílus kedvelői is könnyedén beépíthetik a cicanadrágot a ruhatárukba, mivel remekül összepasszol a blézerekkel, nőies felsőrészekkel. A túlméretezett kreációk ebben az esetben is a segítségedre lesznek. A lezser blézert övvel egészítheted ki, így megfelelően hangsúlyozza majd a derekat. A fekete szín csak felerősíti az összeállítás letisztultságát.

 

A hernyótalpú csizma vagányságot, izgalmat csempész a szerelésbe, így ezzel a lábbelivel az unalmas, egyszerű leggings is sokkal bravúrosabb hatást kelt. A kötött pulóvereket, kardigánokat, kabátokat kedvedre variálhatod. Az aviátor stílusú felöltővel nem tudsz hibázni, ám lecserélheted egy oversize pufidzsekire is.

 

A fekete mellett a mintás leggings is bekerülhet az öltözékbe. Bár nehezebb kombinálni, és könnyebb vele mellélőni, ám ha színben passzoló darabokkal házasítod, akkor nem lesz bazári hatású a megjelenés. A hosszú blézerekre, kabátokra ebben az esetben is támaszkodhatsz.

 

Idén az egyik legdivatosabb kombináció az ing és a kötött pulóver. Az ilyen szerelések elsőre unalmasnak tűnhetnek, ám egy vagány cicanadrággal, illetve harmonikusan összeválogatott kiegészítőkkel elkerülhető a kisiskolás hatás. A szvettert akár le is cserélheted egy kötött mellényre.

 

Húsz évvel ezelőtt a leggings sokszor harisnyaként funkcionált, mivel a nők legtöbbször apró szoknyákkal, ruhákkal boronálták össze. A meglepő stíluskombináció a Chanel kifutóján éledt újra, ezért sokan ismét egészruhával viselik a cicanadrágot. Ez a kombináció sem kelt ízléstelen hatást, de a színekre minden esetben figyelni kell.

 

Kiemelt kép: Christian Vierig / Getty Images.

Képek a cikkben: Christian Vierig, Edward Berthelot, Streetstyleshooters / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés