Olykor nehéz különbséget tenni a szándékos divattúlkapás, és a merő véletlenségből elkövetett divatbaki között. Az alábbi táskadísz esetében nem is tudjuk hirtelen zavarunkban, merre billenjen a mérleg.

hirdetés

Megszokhattuk már, hogy a divat kifürkészhetetlen világa nem csak az esztétikumra éhező szemeknek, és a bársonyos simogatásra vágyó lelkeknek akar kedvezni, hiszen éppúgy a törekvései között sorakozik a kissé zavaros vizekre tévedő figyelemfelkeltés és megbotránkoztatás.

Nézzük csak a kategóriákat: mert van ugyebár olyan, hogy valami szép és azért népszerű, vagy valami extrém csúnya, és pont amiatt menő.

Na és persze vannak olyan divatholmik, melyeket érthetetlen művészi ideológiák szőnek át, mégpedig olyan kacifántosan, hogy azt éppúgy nem lehet tisztán látni, mint a mesében a császár új ruháját.

Talán az alábbi táskadísz is pont ilyen, bár nem értjük, milyen mögöttes művészi tartalma lehetne egy fallikus szimbólumnak beillő, egyébként díszként szolgáló, teljesen hasznavehetetlen tárgynak.

A táskadísz, amibe mindenki ugyanazt látja bele: szándékos divatbaki lenne?

Megkérdeztünk néhány embert és megnyugodtunk, nem a mi meglódult képzeletünkkel van a baj – ötből öten ugyanazt látják bele ebbe a táskadíszbe. Nincs mit szépíteni, szerintünk… khm. Ez az!

Gondolkodtunk picit a szerkesztőségben, mi mást lehetne belemagyarázni, ha eredetileg mondjuk nem annak szánták, ami. Bevalljuk, nem sokra jutottunk. Van ötletetek?

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés