Nemrég még attól volt hangos a sajtó, hogy a Victoria’s Secret hivatalos angyalként szerződtette a transznemű Valentina Sampaio-t, most pedig a Chanel divatházra irányult ugyan ez a figyelem. Nemrég jelentették be ugyanis, hogy Teddy Quinlivan lesz a nagy múltú divatház új szépségkampányának arca.

Teddy a Chanel első transznemű modellje

A 25 éves Teddyt, 2015-ben fedezte fel a Louis Vuitton divatház kreatív igazgatója, de egészen 2017-ig senki nem tudott arról, hogy valójában transznemű. Több műtéten is átesett már, és a hangján sem érződik semmi, hiszen tinédzser kora óta szedi a női hormonokat.

Számos divatmárkának dolgozott már, a Chanel kifutóján is kétszer végigsétált. 2017-ben végül úgy döntött nem él többet hazugságban, és vállalva az esetleges elutasításokat bevallotta, hogy transznemű. Ellentétben a várakozásokkal, nem érte túl nagy csalódás, sőt most az egyik legnagyobb álma is teljesült: őt választotta a Chanel hivatalos reklámarcnak az új szépségkampányába.

Teddy, az Instagramján úgy írt erről, hogy hosszú idő óta először sír megint, de nem a bánattól, hanem a győzelem érzésétől. Eddig ugyanis sok csalódáson és megaláztatáson kellett átesnie, de most büszkén mondhatja, hogy ő a Chanel első transznemű modellje.

Egyébként, ha nem tudnánk, hogy transznemű, egészen biztos, hogy nem mondanánk meg róla, de ugyanez igaz Valentina Sampaio-ra is. Tényleg szépek és olyan jól mutatnak a képeken, hogy férfias vonásuknak látható nyoma nemigen van. Az biztos, hogy a későbbiekben még több ilyen modellel fogunk találkozni, hiszen rengetegen küzdenek hasonló ’problémával’, de úgy tűnik, egyre több esélyük van a világ elfogadására.

Kiemelt kép: Getty Images/Edward Berthelot.

  • Megosztás:
hirdetés