A modellek mindig is fontos szerepet töltöttek be a divatvilágban, hiszen ha úgy tetszik, ők növelték meg egy-egy ruha eladhatóságát. Ám ez nem jelenti azt, hogy megbecsült helyük lett volna a szakmában. Az első, valóban elismert manöken Suzy Parker volt, akiért még Coco Chanel is rajongott.

hirdetés

Suzy Parker az első szupermodellek egyike volt, aki igencsak népszerűvé vált a szakmában. A testvére a szintén ismert Dorian Leigh volt, közvetve neki köszönheti a hírnevet. Suzy Cecilia Ann Renee Parker néven született 1932-ben. Az édesapja sosem szerette igazán a Cecilia nevet, ezért elkezdte Susie-nak becézni. Később a francia Vogue egyik fotósa változtatta meg Suzyra.

Suzy és két nővére igazán kimagaslott a tömegből, 180 centiméter körül volt a testmagasságuk. Dorian csupán 165 centiméter volt, ami a modellek között alacsonynak számít, ennek ellenére mégis szép karriert futott be.

Véletlenül lett modell

A manöken 15 éves volt, amikor a testvére, Dorian aláírta a szerződését a Ford Modellügynökségnél. Magával vitte Suzyt is, aki azonnal lenyűgözte az ügynököket. Ekkor már 178 centiméter magas és rendkívül karcsú volt. Vörös, dús frizurájával és igézően zöld szemeivel különleges szépségnek számított. Leszerződtették, és hamarosan már a Life magazin címlapján szerepelt.

A karrierje beindulását nagyban segítette a testvére, mivel Suzy ekkoriban még Floridában élt a szüleinél, de a fotózások miatt sokat utazott New Yorkba. Az ilyen alkalmakkor a testvérénél lakott, aki bemutatta a divatszakma kiválóságainak, illetve híres fotósoknak. Így ismerte meg többek között Irving Pennt és Richard Avedont, akinek később a múzsájává vált.

Suzy Parker az ötvenes években megváltoztatta a szépségideált

Suzy Parker csillaga fényesen ragyogott, rengeteg felkérést kapott, az ötvenes években minden jelentősebb magazin címoldalán szerepelt, a reklámkampányokban szívesen foglalkoztatták. Hamarosan a Chanel is felfigyelt rá, és ő lett a luxusmárka legismertebb arca. Coco Chanel úgyszintén jó kapcsolatot ápolt vele, közeli barátok, mondhatni, bizalmasok voltak. Gabrielle sokszor adott neki tanácsot pénzügyekkel vagy férfiakkal kapcsolatban, emellett számos alkalommal kreált számára ruhát.

A manöken hamarosan az ötvenes évek legkeresettebb arcává vált. Karrierje csúcsán 200 dollárt is megkeresett óránként. Mindenki vele szeretett volna dolgozni, a háború után az amerikai nők számára idollá, példaképpé vált. A hölgyek rá akartak hasonlítani, mondhatni, szépségideáll volt. Adottságaival kiemelkedett a többi modell közül, nem véletlen, hogy őt emlegetik a történelem első szupermodelljének.

Számtalanszor szerepelt a Vogue címlapján, illetve a korabeli kozmetikai márkák reklámkampányaiban. 1957-ben jelent meg az első filmje, melyben Cary Granttel szerepelt együtt. Ezután többször is kapott kisebb-nagyobb szerepeket különféle alkotásokban, utoljára 1970-ben vállalt filmszerepet.

Idővel megromlott az egészsége, többször is kórházba került. Nem működtek a veséi, ezért rendszeresen dialízisre járt. 2003-ban, hetvenéves korában hunyt el.

 

Kiemelt kép: Donaldson Collection, Silver Screen Collection / Getty Images.  

Képek a cikkben: Jack Robinson, CBS Photo Archive, Bettmann, Pictorial Parade / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés