Az anyagcsere működésének időszakos belassulása mögött általában helytelen életmódbeli szokások állnak. A legkönnyebben testmozgással változtathatsz ezen, azonban nem elegendő csupán az edzésre nagyobb hangsúlyt fektetni, az étrendet is érdemes megváltoztatni. Egy-egy rostos, egészséges turmix máris fellendülést hozhat az étkezések kiegészítése gyanánt, ráadásul kiválthatók velük a köztes falatozások, például a tízórai és az uzsonna. Ha már unalmasak a jól megszokott italok, a változatosságot garantálja egy pikáns smoothie Cayenne-borssal.

hirdetés

 

Sokan, amikor fogyni szeretnének, elsősorban a kalóriacsökkentésre koncentrálnak, de az életmódjukban sok mindenen nem változtatnak. A túlzott sófogyasztás, az elégtelen folyadékbevitel, a kevés alvás, sőt, bizonyos vitaminok hiánya is lassíthatja az anyagcserét. A rendszeres testmozgás kardinális jelentőségű mind az egészség, mind az optimális testsúly megőrzésében. Ám előfordul, hogy valaki hiába tolja az edzéseket, mégis nehezen csökken a súlyfelesleg.

 

A fogyás és az anyagcsere-működés fellendítéséhez ugyanis fehérjére és izomerősítésre is szükség van, mert egy-egy saját testsúlyos vagy súlyzós tréning után sokkal több energiát használnak fel az izmok ahhoz, hogy regenerálódjanak. Szóval, még nyugalmi állapotukban is felpörgetik a szervezet energiafelhasználását.

Ahhoz, hogy centikben mérhető legyen a különbség, nem csupán egy jó edzéstervre van szükség. Az étkezés legalább annyira fontos egy diéta sikerességéhez, ráadásul nem kizárólag a kalóriatartalom számít. Az anyagcsere-folyamatok megfelelő működése nélkül csak döcögősen megy a súlycsökkenés, de gyakran megreked a folyamat.

Pikáns smoothie Cayenne-borssal

Egy gondosan összeválogatott alapanyagokból álló smoothie fogyasztása nem csupán változatosságot visz a napi menübe, de rendkívüli módon fokozza az anyagcserét is. Ráadásul a választható összetevők listája szinte végtelen, ha már unalmasak a megszokott alapanyagok, bátran meg lehet bolondítani a turmixot például egy kis Cayenne-borssal.

A Cayenne-bors alapvetően nem egy különleges borsfajta, hanem a chilipaprika durva őrleménye, amit fűszerként használnak. Sokan nem tudják, hogy kifejezetten hasznos alapanyag fogyókúra idején, hiszen jelentősen hozzájárul a hőn áhított testsúly és alak eléréséhez.

Kapszaicin található benne, ami a paprikák csípősségéért is felel, s emellett csökkenti az éhségérzetet, valamint fokozza az anyagcserét. A Cayenne-bors-tartalmú ételek segítik a tápanyagok felszívódását és stimulálják a bélmozgást.

 

Nem csak a pikáns összetevő segíti az anyagcsere-folyamatokat. Ebben a turmixban a fő alapanyag a kelkáposzta, ami csak úgy dúskál a vitaminokban. A-, B1-, B2-, C-, E-vitamin és többféle ásványisó-tartalmának köszönhetően kimagasló tápértékéről híres. Omega-3 és omega-6 zsírsavakban sem szűkölködik. Jelentős rostforrás, így serkenti a bélmozgást.

A narancs egy közkedvelt citrusféle, amely kimagasló C-vitamin-tartalmából adódóan segíti a zsírégetést és az anyagcsere-folyamatok optimalizálását. Magas rosttartalmának köszönhetően előidézi a teltségérzet kialakulását, valamint olyan enzimeket is tartalmaz, amelyek fokozzák a zsírégetést és szabályozzák a vércukorszintet.

A Cayenne-borssal elképesztően meg lehet bolondítani az egyszerű turmix ízét, azonban a hozzáadott mennyiséggel nem árt vigyázni, ha valaki nem rajong a csípős ízélményért. Érzékeny gyomor vagy irritábilis bélszindróma esetén a rostokban gazdag, pikáns kelkáposztás smoothie nem ajánlott!

Hozzávalók

  • 1 csésze kelkáposzta
  • 1 narancs
  • ½ körte
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál citromlé
  • Cayenne-bors ízlés szerint

A smoothie önmagában nem járul hozzá a kilók leadásához, csak segítséget nyújt a sikeres diétához. Megfelelő étrenddel és kellő mértékű testmozgással kiegészítve azonban hosszú távon már látványos eredmény érhető el.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés