A népszerű teniszcsillag a divatban is jártas, kipróbálta már magát modellként, tervezőként, sőt, saját márkát is alapított. Serena Willimas most egy különleges ruhakollekcióval állt elő, amit a Nike számára tervezett.

hirdetés

Serena Williams napjaink egyik leghíresebb teniszezője, aki eddig 23 alkalommal nyert egyéniben Grand Slam-tornát. Bár idén egy térdsérülés miatt több fontos mérkőzést is ki kellett hagynia, a tenisztől még nem szeretne elbúcsúzni. Természetesen a felépülési idejét is tartalmasan tölti, hiszen közös kollekciója jelent meg a Nike spotmárkával.

A 39 éves teniszcsillag szívéhez mindig is közel állt a divat és az öltözködés. A karrierje elején a szokatlanul színes szereléseivel keltett feltűnést, sőt, formabontó, dögös sportruháival divatot teremtett a pályán. Serena meccs közben is szerette volna kifejezni az egyéniségét, ezért előfordult, hogy feszes overallban, esetleg tüllszoknyában, olykor pedig látványos műkörmökkel feldíszítve ragadott ütőt.

Ruhájához passzoló hajpántjaival, egyedi meccsdresszeivel a sportolónő akaratlanul is bevitte a teniszpályára a divatot, és bár az egyetlen célja ezzel az volt, hogy sportolás közben is megőrizhesse stílusát, és nőiesnek érezze magát, akár verseny vagy edzés közben, ezzel a sportmárkák érdeklődését is erősen felkeltette. Új ötleteire a Puma és a Nike egyaránt kíváncsi volt, az utóbbival például már nem először működik együtt.

Serena Williams divattervezőként is brillírozik

Serena Williams már korábban is komolyan érdeklődött a divat iránt, 2004-ben pedig szerződést kötött a Nike márkával, melynek főként ékszereket és táskákat tervezett. 2019-ben hozta létre a saját márkáját, S by Serena néven.

A teniszcsillag számára fontos a fenntarthatóság, ezért a kreációkhoz felhasznált anyagok nagy része lebomlik, és a ruhák előállításánál kiemelt helyen szerepel a környezetvédelem. A fő inspirációforrást a kilencvenes években divatosnak számító stílusjegyek adták, így megjelennek a nőies, alakkövető ruhák és a lazább fazonú dzsekik is.

A 39 éves teniszező most még szorosabbra fűzte a kapcsolatát a divattal, és azon belül is a Nike-val. A világmárkával közösen létrehoztak egy különleges tervezőcsapatot, amely a Serena Willaims Designed Crew nevet viseli. A tehetséges művészekből álló közösség olyan sportruhák tervezését tűzte ki célul, amelyek funkcionálisak, kényelmesek, mégis egyediek és színesek.

Az ötletet Serena Williams ruhatára adta, hiszen a teniszező mindig nagyon egyedien öltözködött. A sportoló részt vesz a tervezési folyamatokban, és rendszeresen ötletekkel látja el a csapatot.

A Nike új kollekciójában színes, funkcionális kreációkat találunk, amelyek alkalmasak a sportolásra, és hosszabb idő elteltével sem válnak kényelmetlenné. A Serenára jellemző különleges fazonmegoldások, formabontó részletek is megjelennek, így például találunk aszimmetrikus sportmelltartót, trükkösen kivágott felsőrészeket, valamint overallokat.

A sportoló és a márka közötti együttműködés nem csak egy alkalomra szól, mivel a továbbiakban szeretnének több kollekcióit is közösen megálmodni. Serena tudja, hogy mire van szüksége egy sportolónak, mégsem ragad le az egyszerű fazonoknál. Az biztos, hogy ennél különlegesebb sportkollekciót még nem láttunk!

 

Kiemelt kép: Hannah Peters / Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés