Egy modellnek sok szerepben helyt kell állnia, a profik pedig minden körülmények között képesek szexisen pillogni a kamerába. Úgy tűnik, ez Palvin Barbinak is nagyon jól megy.

A 25 éves magyar modell súlyáról több szó esik manapság, mint a benne rejlő tehetségről, amivel végtére is, sikerült elbűvölnie a Victoria’s Secret fehérneműcéget. Bár sokan azt gondolják, hogy a modellkedés csupán annyiból áll, hogy az ember szép, és tűri, hogy órákon át fényképezzék. Pedig nem minden feladat hálás, és rengeteg szerepkörbe kell belebújni pillanatok alatt, melyekhez a színészi véna éppúgy elengedhetetlen.

Megesik, hogy röhejes ruhákba bújtatják a modellt, mint ahogy azt most Palvin Barbarával is tették, sőt, még egy tornyos hajkoronát is el kell viselnie, amivel a fején csak kevés nő érezné igazán szexinek magát. Ám, ha dögösnek kell lenni, akkor muszáj elképzelni a lehetetlent, és azt sugározni mások felé, hogy ez aztán minden idők legnőiesebb szettje.

Az már igazán mellékes, hogy kiegészítőként felmosórongy és vödör is jár hozzá. Nem baj, mert Palvin Barbinak még ez is jól áll, és elegánsan, frappánsan megoldotta a feladatot. A ruhák így, ebben az összeállításban kissé farsangi, kaotikus hangulatot keltenek, de ez az összevisszaság szándékos, hiszen a nyolcvanas évek megidézése volt a cél.

A színpompás tavaszi fotósorozat a V Magazine számára készült. A stylist, Cate Carnegie a Gucci, a Blumarine és az Emporio Armani repertoárjából válogatta össze a merész és formabontó szetteket Palvin Barbi számára. A fotókat Max Papendieck készítette.

 

Kiemelt kép: Dia Dipasupil/Getty Images.

Képgaléria képei: Max Papendieck/V Magazine.

  • Megosztás:
hirdetés