A Moschino tervezője, Jeremy Scott híres különleges bemutatóiról, amelyek jól harmonizálnak az élképesztő kreációkkal. Mindig képes újítani, így a divatház távolról sem nevezhető unalmasnak. Idén modellek helyett játék babák mutatták be az új kollekciót. Bár nyomós oka volt az újításnak, az egyik legkreatívabb stratégiával állt elő a márka az elhúzódó vírushelyzetben. Frappáns, szórakoztató, és elegáns megoldással reflektált az elmaradt divatbemutatókra.

hirdetés

A koronavírus miatt a divatházak is kénytelenek voltak pár változtatást bevezetni. Hiszen a bemutatókon mindig sok ember jelenik meg, és rendszerint nagyon közel ülnek egymáshoz. Ezért sok márka például lecsökkentette a résztvevők számát, vagy privát prezentációt tartott, melyeken modellek egyáltalán nem vettek részt, pusztán a ruhákat csodálhatták meg a meghívottak.

Játék babák a kifutón

Jeremy Scott viszont sokkal különlegesebb dolgot alkotott ennél. Unalmas ruhakiállítások helyett marionettbábukat készített csapatával, amelyek az új kollekció darabjait viselik. A divattervező ebben nem számít újítónak, mivel már a hatvanas években is volt rá példa, hogy marionettbabák vonultak fel a kifutón.

Bár ebben az esetben a végeredmény inkább nevezhető ijesztőnek, mint lenyűgözőnek. A horrorisztikus bábukat igyekezett mindenki elfeledni, viszont ebben a kényszerhelyzetben jó inspirációs alappal szolgált a múlt.

 

A Dior például miniatűr ruhákat készített, így a couture darabok nem nagyobbak, mint negyven centiméter. Az eredeti méretű ruhák alapján lemodellezett aprócska másolatokat pusztán állványokon helyezték el, ahogyan tették azt a tervezők a II. világháború idején is. Ez az elkészült kreációk minőségéből semmit sem vesz el, hiszen ugyanolyan részletgazdag alkotások születtek, mint ahogyan azt már megszokhattuk a divatháztól.

 

Bár ez a bemutató kényszermegoldás, mégis jól illik a divatház stílusához, hiszen az elmúlt években már láthattunk virágcsokornak öltözött modelleket vagy füstölgő ruhát is a kifutón. A Moschino tervezője finoman megmunkált, cseppet sem rémisztő bábukat álmodott meg, amelyek szolid sminket kaptak.

Valódi divatbemutatót hozott létre, amelynek közönsége is volt, ezért babaként jelen volt Anna Wintour és Anna Dello Russo is. Hiszen a divat két nagyasszonya egyik bemutatóról sem hiányozhat, még a virtuálisról sem. Természetesen Jeremy Scott is feltűnik bábuként a divatesemény végén.

 

Az új kollekció elegáns, nőies darabokból áll, amelyek az ötvenes évek stílusát idézik. A különleges, modern szabásvonalak az uralkodóak, és a színekkel, anyagokkal is szívesen játszik a tervező. A végeredmény meglepően letisztult lett, a Jeremy Scottra jellemző vagánysággal megfűszerezve.

 

Képek: Moschino. 

  • Megosztás:
hirdetés