A Kardashian-család tagjaira nem igazán jellemző a szolid, natúr smink, ahogyan a retusálás mellőzése sem, pláne, ha divatfotózásról van szó. A meztelenkedés már annál inkább a profiljukba vág, ami alól Kendall Jenner sem kivétel, ő azonban most egy füst alatt szabadult meg az erős sminkjétől és a ruháitól.

hirdetés

A 25 éves modell ugyan nem a természetesség mintaszobra, most mégis nagyon hétköznapira vette a figurát. Egy kis pirosítóval és leheletnyi highlighterrel az arcán bújt bele a túrázó lány szerepébe, aki bizony nem sok ruhát csomagolt magának az útra.

A francia Jacquemus márka két, kissé ellentétes arcát mutatta meg ezzel a szokatlan kampányával. A szettekben a szexisen nőies, és sportos darabok egyaránt megjelennek, melyek játékosan egészítik ki egymást.

La Montagne, vagyis A Hegy cím alatt megjelent fotóival, igencsak vad témába csomagolta bele a divatos szetteket és kiegészítőket a márka. Annak ellenére, hogy semmi köze nincs a sportruházatok gyártásához, olyan szabadtéri sporttevékenységek világában mutatta be a ruhadarabjait, mint amilyen a túrázás, a sziklamászás, vagy a futás. Persze mindez csak jelképes utalásként – ha úgy tetszik, díszletként – jelenik meg a képeken, amiről egyébként is elveszi a figyelmet Kendall Jenner hiányos öltözéke.

Kendall Jenner meztelenül ment túrázni

Már nem az első alkalom, hogy Kendall érdekes szerepbe bújik. Arra is volt már példa, hogy egy divatfotó kedvéért gumicsizmát húzott és kedélyesen pecázgatott. Ezúttal azonban nehéz eldönteni, mi volt a koncepció fő célja. Tény, hogy nagy hangsúly került a modell sportos testére, amit nem is nagyon akartak elrontani túllihegett retusálással. A legtöbb közeli képen látszik, hogy csak finom korrekció készült, inkább a fényekkel trükköztek, hogy még tónusosabbnak tűnjenek azok az izmok.

 

Ám azt már nehéz kisilabizálni, hogy a flúgos, a kezdő, vagy épp a naturista túrázó szerepét osztották rá, ugyanis nem sok ruhát húzott magára a hegymászáshoz. Így persze, nem volt könnyű kiemelni egy-egy kiegészítő szerepét, de egyik-másik beállítás azt a hatást kelti, mintha egész egyszerűen elfelejtett volna felöltözni.

Pikáns fotói közül az egyiken, Kendall csinos alakját csupán egy táska takarja, ami kis méretéből adódóan nem fed túl sok mindent. A világhírű modell ráadásul alpinistákat megszégyenítő módon magassarkút viselve kapaszkodik a kötélen, méghozzá életszerűtlen, szexi pózban. Itt már érezhető egy erősebb manipuláció, hiszen a lába közé vett kötél a hasánál furcsán eltűnik, azonban a modell testét nem maszkírozták át porcelánszerűvé, ami mégiscsak dicséretes.

 

A kollekció egyébként sikkes, laza és nőies, melyben retró hangulatú ruhafazonok is felbukkannak. Nyárbúcsúztatóként élénk, vidám színeket használt a márka, azonban az őszváró fekete és bézs szintén ott szerepel a ruhákon.

 

Az alábbi képek szemléltetik a legjobban azt, amit a márka közölni akart, vagyis, hogy érezd szabadnak magad a ruháidban. A legtöbb városi darab ugyanis átmenetet képez az utcai divat és a sportos lazaság között. Talán itt a leghitelesebb Kendall Jenner, ahogy sebtében összefogott hajjal, karikás szemekkel küzd a kötélen, hogy megtartsa magát az elképzelt sziklafalon. Sem a smink, sem a frizura nem veszi el a figyelmet a komfortos divat által közvetített életérzésről. A modell itt tényleg a natúr, retusmentes arcát mutatja meg.

Kiemelt kép: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis/Getty Images.

Cikkfotók: Drew Vickers/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés