Isabelle Huppert Európa-szerte ismert francia színésznő, aki már amerikai filmekben is megcsillogtatta tehetségét. Zsigeri eleganciájával, erőteljes kisugárzásával és kortalan nőiességével szinte azonnal kitűnik a tömegből. Megbújik benne a vagányság is, ezt az odalát a Balenciaga legújabb divatfotóin mutatta meg.
A 68 éves Isabelle Huppert évtizedek óta szerepel a vásznon, az egyik leghíresebb francia színésznőnek számít. Tehetségét már számos alkalommal méltatták elismerő szavakkal, 1996-ban pedig César-díjat is nyert. A művészfilmek mellett amerikai produkciókban szintén láthatták már a mozirajongók.
Isabelle Huppert roppant határozott, mégis nőies. Karizmatikus személyiségét és magabiztos kisugárzását az öltözködési stílusával is megtámogatja, gyakran jelenik meg maszkulin szabású kreációban, és a drámai szetteket sem veti meg. A nőies egészruhák éppúgy megtalálhatóak a ruhatárában, melyekkel könnyedén ki tudja domborítani belülről fakadó lezser eleganciáját.
Az öltözködésében mindig is inkább az elegáns elemek voltak túlsúlyban, ám a lezserebb fazonoktól sem zárkózik el. Vérbeli francia nő, akinek tökéletes megjelenésében az erőlködés legkisebb szikrája sem érződik.
Határozott, nőies kisugárzására a divatmárkák is felfigyeltek. A tavalyi Met-gálára a Balenciaga egyik látványos, kissé talán furcsa darabjában érkezett. Azóta már többször láthattuk a luxusmárka kreációiban, és úgy tűnik, még az olyan merész darabok sem okoznak neki problémát, mint a tükörbársony overall.
A 68 éves Isabelle Huppert a divatmárkákat is meghódította lehengerlő kisugárzásával
A színésznő láthatóan otthonosan mozog a divatvilágban, remekül állnak neki a kicsit vagányabb darabok. Mindez Demna Gvasaliának, a divatház tervezőjének is feltűnt. Már tavaly is feltűnt a Balenciaga reklámjában, most pedig fotókon mutatja be a márka legújabb kollekcióját.
Több vagány összeállításban kapták lencsevégre a színésznőt. Az első egy pulóver és cicanadrág kombinációja, amit a márka legújabb, Hourglass névre keresztelt táskája egészít ki. Bár a retust egy kicsit túlzónak találjuk, tekintettel arra, hogy a 68 éves Huppert büszkén viseli ráncait és a sminket is csak finoman, ízléssel adagolja, ez a kis baki cseppet sem vesz el erős, vagány kisugárzásából.
A másik szett egy elegánsabb egészruha, melyet papuccsal és stólával kombinált a stylistcsapat. Mindkét összeállítás nagyszerűen passzol a színésznőhöz. Egyszerre hanyag és nőies, letisztult és vagány. A fekete ebben az esetben eleganciát sugall, és nagyszerűen felerősíti Isabelle frizurájának vöröses tónusát.
A francia sztár mellett Kim Kardashian is feltűnik a divatfotókon, a valóságshow-sztár már régóta együttműködik a márkával, gyakran viseli a ruhákat, és baráti kapcsolatot ápol Demna Gvasalia tervezővel.
Kim stílusához nagyszerűen passzolnak a minimalista, mégis vagány és szexi fazonok, most is ilyenekben láthatjuk.
A divatház nagyszerűen választott reklámarcokat, hiszen mindkét nő otthonosan mozog a divat világában, ugyanakkor személyes stílusukban éppúgy tetten érhető a lezser és vagány elegancia.
Kiemelt kép: Dominique Charriau / Getty Images.
Képek a cikkben: Vittorio Zunino Celotto, Jun Sato/ Getty Images, FashionGoneRogue.com.