Az amarántkása nem terheli meg a gyomrot, segít rendbe tenni az emésztést, ellát energiával a délelőtt folyamán, magas rosttartalmának köszönhetően pedig jóllakottságérzetet okoz. Ráadásul sokféleképpen ízesíthető, így nehéz ráunni, és azok számára is ideális, akik nem szeretnek korán kelni, ugyanis egy kis esti előkészítéssel, reggel gyorsan és könnyen összeüthető.

hirdetés

Akár zabból, kölesből, vagy amarántból készül, a kása mindenképp szuper reggeli. Az amaránt tulajdonképpen álgabona, ami sokaknál azért kerül az asztalra, mert gluténmentes, pedig számos más előnnyel bír, így kiemelt helye van az egészségtudatos étrendben.

Az amaránt előnyei

Az amarántmagok nagy részét élelmi rostok képezik, a fennmaradó összetevők pedig aminosavak, fehérjék, ásványi anyagok, vitaminok, és olajsavak. Telítetlen linol- és linolénsavban bővelkednek, melyek esszenciális zsírsavak, vagyis a szervezet nem tudja előállítani őket, ezért oda kell figyelni a pótlásukra.

Az előbbi elősegíti a fehérjeszintézist és a kiegyensúlyozott hormontermelést, hozzájárul a kötőszövetek rugalmasságához, valamint az immunrendszer megfelelő működéséhez, vagyis összességében elengedhetetlen az izomnövekedéshez, és még a bőr fiatalosságát is támogatja.

 

Az utóbbi – ismertebb nevén omega-3 zsírsav – csökkenti a szervezetben fellépő gyulladásokat, szintén szerepet játszik az immunrendszer megerősítésében, és rendkívül jó hatással van a bőrre, ugyanis fokozza a sejtek regenerálódását, és késlelteti a ráncok kialakulását.

Az amaránt ezen kívül vasban, cinkben, magnéziumban és kalciumban gazdag táplálék, illetve a B-vitaminok széles skáláját felvonultatja. Sőt, ennél az ételnél bizonyosodik be leginkább a mondás igazsága: az vagy, amit megeszel. Ugyanis serkenti a gyomor- és bélrendszerben a szerotonin termelődését, ezáltal pozitív hatást gyakorol a közérzetre. Vagyis a képlet egyszerű: jót eszel, és jól leszel!

Na, de még mindig nem fogytunk ki az előnyeiből: esszenciális aminosav-tartalmának kiemelkedő eleme a lizin, ami igencsak sokoldalú. Különleges módon antibakteriális hatással bír, ugyanakkor hatékonyan harcol a vírusokkal szemben. Több kutatás is bizonyítja, hogy a lizin segít meggátolni a herpesz kialakulását, ráadásul részt vesz a kollagén termelésében, és gyorsítja a sebek gyógyulását. A lizin továbbá segíti a kalcium beépülését a csontokba. A gabonákhoz képest az álgabonaként ismert amaránt jóval több szkvalént tartalmaz, ami lassítja a bőröregedést.

Emésztésjavító rostok

Az amarántmagok rostokban bővelkednek, ezért teltségérzetet okoznak, viszont nem váltanak ki puffadással járó kellemetlen tüneteket. Megfelelő folyadékbevitel mellett a rostanyagok afféle bélseprűként működnek, ezáltal javítják az emésztést, megszüntetik a székrekedést, valamint javítják a bélben történő tápanyag-felszívódás esélyét.

 

Az összetett szénhidrátok nem hirtelen, hanem fokozatosan, lassan szívódnak fel a szervezetben, ezáltal nem dobják meg a vércukorszintet, hanem egyenletes energiapótlást biztosítanak. Ez nagy segítséget jelent diétázók számára, mert rostos étrenddel kordában tudják tartani étvágyukat.

Nem csak szuperegészséges, hanem finom is: amarántkása körtével

Körte hozzáadásával még inkább fokozhatod az amarántkása rostdús összetételét. A körte továbbá C-, B6-, és K-vitamint, és olyan antioxidáns tulajdonságú vegyületeket tartalmaz, mint a béta-karotin, a lutein vagy a flavonoidok. Kálium is van benne, ezáltal van egy kis vízhajtó hatása, de vas, magnézium és folsav is fellelhető benne.

Nem mellesleg pedig finom, így tökéletesen alkalmas arra, hogy feldobd vele az amaránt semleges ízét. Ha igazán ínyenc reggelire vágysz, turbózd fel reszelt gyömbérrel, szerecsendióval, esetleg szimpla dióval a lakomádat. Sőt, egy csipetnyi fahéjtól még kívánatosabb lesz az amarántkása!

Hozzávalók:

  • 2 bögre amaránt
  • 2 dl kókusztejszín
  • 1-2 db körte
  • főzéshez 2,5-3 bögre víz

A gyors elkészítés érdekében előző este áztasd be az amarántmagokat. Reggel már csak annyi a dolgod, hogy leszűröd róluk a vizet, kicsit átmosod, majd friss vízben puhára főzöd őket, nagyjából 10 perc alatt. Amikor besűrűsödött az egész, vedd le a tűzhelyről, kicsit hagyd hűlni. A tálka alján helyezd el a megmosott és felszeletelt körtéket, majd önts rá egy réteg amarántkását.

Azután jöhet még néhány körteszelet, és megint egy kis kása. A tetejére rétegezd rá a kókusztejszínt, és ízesítsd kedvedre fahéjjal, kevés mézzel, gyömbérrel. A magok főzése, hőkezelése növeli a fehérjetartalmuk emészthetőségét.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés