A szépségápolásban folyamatosan jelennek meg újdonságok, de az is előfordul, hogy már régóta ismert, hétköznapi termékeket mutatnak be más oldalról megközelítve a kreatív szépségbloggerek. Most a tengeri só tartja lázban a tudatos bőrápolásra sokat adó nőket. Leginkább azok kaptak rá, akik aknéval küzdenek.

hirdetés

Pár hete egy fiatal nő hívta fel a figyelmet a tengeri só egyik áldásos tulajdonságára, rövid videójában megosztotta tapasztalatait, hogyan tette rendbe a pattanásos bőrét. A vlogger már jó ideje harcolt az akné ellen, mígnem az álla és szája körül jelentkező piros pöttyök a tengerparti nyaralását követően rejtélyes és látványos módon maguktól csökkenni kezdtek. Mivel sokat tartózkodott a vízparton, illetve a tengervízben, ezért úgy gondolta, hogy összefüggés lehet a tisztább hámréteg és a tengeri só között, mely köztudottan bizonyos mértékben fertőtlenítő hatással bír.

Arra az elhatározásra jutott, hogy beépíti a tengeri sót a bőrápolási rutinjába. Sós vizet készített, amellyel rendszeresen fújkálta arcát. A felvételt azóta már több millióan látták, és persze, a korábban vitatott hasznos-e vagy sem a tengeri só téma ismét előkerült. Utánajártunk, és eláruljuk, hogy szükség van-e tengeri sóra a bőrápolásban.

A tengeri só hasznos is lehet a bőr számára

A tengeri só esetén a legfontosabb dolog, hogy sosem szabad bőrradírként használni. A só szemcséi viszonylag nagyok, nem túl szabályosak, ezért könnyen felsérthetik a bőrfelületet, mikrosérüléseket, fokozott hámlást, illetve irritációt okozhatnak. Az összetevő sok kencében szerepel, ám ezeket csak a testfelületen szabad alkalmazni. Az interneten számtalan receptet találhatunk, ám ebben az esetben inkább a drogériákban megvásárolható kencéket válaszd, melyek biztosan megfelelő arányban tartalmazzák majd a tengeri sót.

A tengeri sót a tengerből vonják ki, ezért nagyon sok nátriumot, magnéziumot, káliumot és kalciumot tartalmaz. Ez a fajta só nem ugyanaz, mint a konyhai vagy a jódozott só. Természetes ásványi anyagokban gazdag. Hámlasztó hatása van, és elősegíti a sejtek cserélődését, de csak akkor, ha megfelelően használod.

Bizonyos esetekben jól működik olajos bőrön, ám nem mindenkinek javasolt a használata. A fénytelen hámréteg számára ugyanúgy hasznos lehet, de az érzékeny, érdes bőrfelülettel rendelkezőknek tilos a használata.

Így alkalmazd a tengeri sót a rutinodban

A tengeri só jól működik más összetevőkkel, például a hialuronsavval, és olyan hidratáló, nem irritáló hatóanyagokkal, mint a niacinamide. Glükolsavval, szalicilsavval vagy retinoidokkal tilos együtt használni, mivel ezek fokozott hámlást, és a hámréteg elgyengülését okozhatják.

A tengeri sóval kapcsolatban nem végeztek klinikai teszteket, ezért nem bizonyított, hogy hasznos a bőr számára, ahogyan a szakembereknek arra sincs bizonyítékuk, hogy valóban megszünteti-e az aknés tüneteket. Természetesen előfordulhat, hogy bizonyos bőrtípusok esetében látványos eredményt lehet vele elérni.

Ám, mivel a pattanások, gyulladt göbök kialakulása mögött számos probléma állhat, a tengeri só nem lehet mindenkinél hatékony. Az akné annak a jele, hogy a bőregyensúly felborult. Ezt okozhatják hormonális változások, emésztési zavarok, bizonyos ételek, vagy a bőr védőrétegének károsodása miatt megjelenő kórokozók, sőt, még olyan élősködők is, mint a demodex bőratkák.

A bőrfelszín fokozott szárazsága is okozhat pattanásokat, hiszen ilyenkor a bőr még több faggyút termel, hogy megoldja a problémát, ám az elhalt hámréteg miatt nem tud a felszínre jutni az olaj. Ebben az esetben csábító lehet a tengeri só hámlasztó hatása, viszont félő, hogy jobban kiszárítja a bőrt, így tovább generálná az ördögi kört.

Viszont előnnyel is bír a sokat vitatott bőrápoló: gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatásai vannak, valamint felszívja a felesleges olajat a bőrfelszínről. Emiatt jót tehet a pattanásos bőr számára, de sok esetben a belső egyensúlyt veszélyeztető problémákat kell kezelni, hogy az akné valóban elmúljon.

A tengeri só nagyon erős hámlasztó, ezért ebben a formában nem szabad az orcára kerülnie. Ha szeretnéd kipróbálni a hatásait, akkor a tengeri sós arcpermet a legideálisabb. Ám fontos, hogy tartós akné, érzékeny bőr esetén nem javasolt a használata. Abban az esetben alkalmazd, ha csak időközönként jelentkeznek nálad a piros pöttyök. Naponta egyszer szabad a bőrre fújni, és nem tanácsos vele túlzásba esni.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés