A nyári körmök egy kicsit mindig színesebbek, feltűnőbbek, mint az év többi szakában elkészített manikűrök. A felhozatalból idén sem hiányozhattak a vibráló árnyalatok, ezeket a lakkokat pedig a szezon végéig még bátran elsütheted.

hirdetés

Idén nyáron szinte mindent a színek uraltak. A neutrális, letisztult trendek háttérbe szorultak, előkerültek a vidám, feltűnő árnyalatok. Rengeteg színes holmival találkozhatsz még most is az üzletek polcain, a felhozatalból pedig a dekorkozmetikumok sem maradhatnak ki. A trendhullám elérte a sminkpalettákat, körömlakkokat, melyek szemet kápráztató árnyalatokban pompáznak.

Ezektől a színektől lesznek igazán feltűnőek a nyári körmök

A színeknek, különféle mintáknak köszönhetően a körmök szinte kiegészítőként funkcionálnak a nyári szezonban. Egy-egy feltűnőbb festés vonzza a tekinteteket, és remekül harmonizál az öltözékkel. A harsány dolgoktól sem üt el feltétlenül, a különféle árnyalatok vegyítése pompás eredményt garantál. A fehér szetteket pedig valósággal megkoronázza.

Vadító piros

A piros körmök örök klasszikusnak számítanak, így a nyári palettáról sem hiányozhatnak. Mivel eleve feltűnő a festés, ezért nem is kell túlbonyolítani. Elég, ha csak ezt az árnyalatot viszed fel, vagy esetleg kombinálhatod más tónusokkal, például fehérrel vagy rózsaszínnel.

Vidám sárga

A szezon egyik kedvenc színe a vidám sárga. A különféle árnyalatai mindenhol felbukkannak, így a körmökről sem hiányozhatnak. Remekül harmonizál a napbarnította bőrrel, ezért nyár végén különösen érdemes kipróbálni. A narancsosabb tónusok úgyszintén előkerülhetnek, vagy akár keverheted is a különféle tónusokat.

Bűbájos lila

Az év divatszíne, a Very Peri szinte mindennel remekül mutat, ezért a körmökről sem hiányozhat. A feltűnő árnyalat mellett jól megférnek a világosabb tónusok, nyár végén pedig megpróbálkozhatsz a sötétebb lakkokkal. Utóbbit ősszel sem kell majd elengedni.

Kellemes kék

A nyári szezon egyik kedvenc árnyalata a kék, ami pillanatok alatt garantálja a tengerparti hangulatot. Bármilyen tónusát beépítheted a manikűrbe, az egészen sötét verzióktól a kislányos babakékig. Remekül harmonizál mindennel, csodás kiegészítése lesz a különféle összeállításoknak.

Vidéki zöld

A sok virágos összeállítás mellett megjelentek a különféle gyümölcsös, leveles holmik. A zöld ezekhez remekül kapcsolódik, így nem meglepő, hogy ismét porondra kerül. Öltözködés szempontjából főként a harsány, neonárnyalatú divatcuccok uralják a zöld palettát, ha pedig körmökről van szó, akkor a visszafogott tónusokkal arathatsz sikert.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés