A napi szépségápolási rutin sokszor csak az arcbőr kezelésére, tisztítására fókuszál, sajnos helytelenül. Az arcbőr hiába sima, ha a nyak ráncos, egyből kiderül az ember valódi életkora. A nyak és a dekoltázs bőrén sokkal hamarabb mutatkoznak az öregedés jelei, ennek ellenére kevés figyelmet fordít az ember ezeknek a területeknek az ápolására.

Miért öregszik hamarabb a bőr?

A nyakon, dekoltázson rendkívül érzékeny a bőr, aminek két fő oka van. Az egyik, hogy kevés verejtékmirigy és zsírszövet található a bőr alatt, emiatt sokkal hajlamosabb a szárazságra. A másik, hogy kevesebb melanin termelődik, ennek hatására fogékonyabb a napsugárzás káros hatásaira. Ez ugyancsak ráncossá teheti a bőrt, továbbá barna foltok megjelenését is előidézheti.

Kezeld úgy, mint a második arcbőrödet

Sőt, leginkább úgy mintha azonos lenne vele. Amikor lemosod a sminket, a nyakadon is használj gyengéd lemosót, amivel eltávolíthatod a szennyeződéseket. Bár nem látszanak, itt is vannak pórusok, amik ugyanúgy magukba szívják a koszt és eltömődnek. Hidratáló tonikkal kiegyensúlyozhatod a pH-értéket, majd egy gazdag E-vitaminos krémmel fokozhatod a hidratáltságát. Nappal fényvédőt is alkalmazz, hogy duplán védd magad!

Vigyázz a kezedre

Ha tudod, hogy ezt a területet is ápolnod kell, szuper, de nem mindegy miként teszed. Mivel érzékeny és vékony a bőr, fontos, hogy gyengéd és mindenképpen felfelé irányuló mozdulatokat végezz, ahogy azt a lenti ábrán is látod. Soha ne dörzsöld, gyúrd a bőrt, mert az csak árt neki.

Frissítsd fel a bőrt

Mivel itt is keletkeznek elhalt hámsejtek, nem árt, ha heti egyszer a nyak bőrét is leradírozod. Ez ne tartson tovább öt percnél, és kizárólag finom alapanyagú radírt válassz. A radírozás utat enged a friss bőrsejteknek, így az ragyogó és puha lesz.

Ha kész a radírozás jöhet egy kényeztető pakolás, ami hidratálja és értékes tápanyagokkal látja el a bőrt. Ez lehet például összepréselt banán és olívaolaj, amit tizenöt percig hagyj hatni, majd langyos vízzel moss le. A banán tele van A-, E-és C-vitaminnal, valamint antioxidánsokkal, így a bőrt fiatalon tartja. Az olívaolaj ugyancsak tartalmazza ezeket a vitaminokat, továbbá béta-karotint is. Emellett aktívan lép fel a káros szabad gyökök ellen és kiváló bőrpuhító is.

A maszk után se felejts el hidratálni, amit összeköthetsz egy kellemes nyakmasszázzsal. Ehhez válassz mandula-, kókusz-, avokádó- vagy olívaolajat. Ezek mind gazdagok E-vitaminban és antioxidánsokban, amik gondoskodnak a bőr fiatalságáról. Vizes bőrre kenj néhány cseppet ezek valamelyikéből, majd ugyancsak felfelé irányuló mozdulatokkal dolgozd bele a bőrbe.

Nyaktorna

Nem is gondolná az ember, de a rossz testtartás fokozza a ráncképződést, így mindig húzd ki magad és tartsd egyenesen a fejed. Különféle nyakgyakorlatokat is végezhetsz, hogy feszessé tedd a bőrt. Extra tippként pedig ne aludj magasra felpolcolt párnákon, mert az ugyancsak meggyűri a szóban forgó terület bőrét.

Képek: Getty  Images.

  • Megosztás:
hirdetés