A jóga jótékony hatásairól már sokat hallottunk, nem véletlenül számít az egyik legkedveltebb mozgásformának. Azonban jógázni nemcsak a test nyújtásával, erősítésével lehet. Az arcon is elvégezhetünk pár hasznos jógagyakorlatot, melyek segítenek a ráncok kialakulásának és elszaporodásának lassításában.

hirdetés

Az arcon végzett gyakorlatok a homlok, a szemkörnyék, a száj és az állkapocs körüli területekre hatnak, ahol egyébként elsőként jelentkeznek az öregedés jelei. Mivel a ráncok kialakulásáért elsősorban az arcizmokban felhalmozódott feszültség felel, különösen fontos, hogy olykor ellazítsuk őket. Az izmok erősítése révén pedig feszesebbé, tónusosabbá tehetjük az arcot, és tovább fokozhatjuk a kollagéntermelést.

Az alábbi videóban néhány bárhol, bármikor elvégezhető, egyszerű feladat szerepel, melyek csupán 3-4 percet vesznek igénybe naponta. Legjobb reggel, rögtön felkelés után elvégezni őket, de lehetőség szerint bármikor beiiktathatóak. Naponta végezve már három hét alatt látványos javulás érhető el.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés