Az infrakerékpár, ahogy a neve is sejteti, nem egy szokványos alakformáló, narancsbőr elleni kezelés, amelynek során csak kényelmesen fekszik és relaxál az ember lánya. Bizony, itt tekerni kell, viszont nagyon addiktív, mert időtakarékos, és már néhány alkalom után látványos eredményt garantál.

hirdetés

Az egészségügy és a kozmetika is előszeretettel használja az infravörös sugárzást, melynek előnyös tulajdonságait kiegészítő gyógymódként alkalmazzák.

Az infraszauna segíti a test méregtelenítését, az infralámpa pedig enyhíti a gyulladásos, megfázásos tüneteket, például az arcüreggyulladást. Ám az infravörös fény a bőrre is pozitív hatást gyakorol: megnyitja a pórusokat, ezáltal segíti a megtisztításukat, illetve a hatóanyagok felszívódását, valamint – különösen masszázzsal, mozgással kombinálva – feszesebbé teszi a kontúrokat.

Az infrakerékpár centiket farag le rólad, miközben feszesedik a bőröd

Az infrakerékpár legnagyobb előnye, hogy egyesíti magában az infraszauna és kardió testedzés jótékony hatását. Tulajdonképpen ez egy kényelmes ülő biciklivel összekötött infraterápiás gépezet, ami egy elszeparált kis légkört teremt az edzéshez, ebben a kabinban pedig az egész testet infravörös sugárzás éri.

 

A bicikli intenzív testmozgásra ad lehetőséget, vagyis kalóriaégetésre tökéletesen alkalmas ez az alternatív edzőgép, az infravörös sugarak pedig a magasabb hőmérsékletnek köszönhetően áthatolnak a bőr rétegein keresztül, és a mélyebb szöveteket is elérik.

A mozgással egybekötött fényterápia a vérkeringés fokozása mellett serkenti a nyirokkeringést, gyorsítja az anyagcserét, valamint elősegíti a méreg- és salakanyagok távozását. Továbbá támogatja a pangó szövetközi folyadék kiválasztását és kiürülését, ösztönzi a zsírsejtek lebontását, mindemellett fokozza a bőr kollagénszintézisét. Egy edzés alatt megközelítőleg akár 800 kalóriát is elégethet a szervezet, ami centikben mérhető már néhány alkalmat követően.

Használatával rövidebb idő alatt elérhető a karcsúbb, feszesebb alak, ráadásul a makacs narancsbőr ellen is hatékonyan lép fel. Megfelelő vízfogyasztással és diétával kiegészítve az infrakerékpár látványosabb alakformálást tesz lehetővé, ráadásul rövidebb időn belül megtapasztalhatod a sikerélményt, mintha csak szimplán kardióznál.

Mikor javasolt, mikor nem?

Ez a mozgásforma kíméli az ízületeket és a gerincet, és elősegíti az izmok regenerálódását. Használata nincs korhoz kötve, és az sem számít, ki milyen edzettségi szinten van, egészen az óvatos alapoktól kezdve is jó eredmények érhetőek el általa.

Már nagyjából öt-hét edzés után tapasztalható zsírvesztés, és ehhez a minimum 30 perces tekerések is elegendőek, ám erőnlét szerint az edzés 50 percre is kitolható. Az infravörös fény további előnyös tulajdonsága, hogy fokozza az energikusságot, és egy általános jó közérzetet biztosít. Intenzív kardió mozgással kombinálva pedig javítja az állóképességet.

 

Hatékony kezelést nyújt túlsúly, narancsbőr, krónikus fájdalom és kedvetlenség leküzdésére, valamint akné, ízületi fájdalom, és elhúzódó légszőszervi megbetegedések ellen.

Az infrakerékpár használata azonban nem javasolt, ha akut gyulladásos folyamatok zajlanak a szervezetben, esetleg lázzal járó, fertőzéses megbetegedés gyengíti az immunrendszert. Fájdalmas, kidudorodó visszér, trombózisra való hajlam, érelzáródás, friss műtét, szívkoszorúér betegség, szoptatás és terhesség esetén szintén nem alkalmas ez a terápiás edzés.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés