A hajvasalás gondolati síkon egyszerűnek tűnhet, ám a gyakorlatban rengeteg apró dologra kell odafigyelni, hogy a frizura megőrizze egészséges rugalmasságát és fényét. Nem elég a hőfokszabályozással, kímélő technikai innovációkkal ellátott szuper kütyü, hiszen nem megfelelő használat mellett azzal is lehet károkat okozni.

hirdetés

A hajvasalás továbbra az egyik legnépszerűbb formázási mód. Nem igényel sok eszközt vagy kézügyességet, a helyes technikát hamar el lehet sajátítani. Ám könnyű vele hibázni, hiszen a hőfok nem megfelelő megválasztása vagy a vasalás gyakorisága könnyedén hajkárosodást okozhat. A hajvédelem érdekében nem árt szem előtt tartani néhány tippet, melyekkel elkerülhető a hajszerkezet roncsolása.

Hajvasalás hajkárok nélkül: ezeket az alapszabályokat tartsd be

Bár a legtöbb dolog alapvetőnek tűnhet, sokan mégis elkövetik őket. Olykor elég egy kis figyelmetlenség, kapkodás, és máris megég a frizura. Éppen ezért alaposan készülj fel a hajvasalásra, ne akarj két perc alatt végezni vele. Szánj rá időt mindenképp, hiszen csakis így lesz tartós a végeredmény. Fontos, hogy a magas hőhatás minden esetben roncsolja a frizurát. A seprűszerű hajvégeket úgy kerülheted el a legkönnyebben, ha hetente csupán egyszer vasalod a tincseket.

A hajvasaló bevonata

A hajvasalók manapság már mindenféle bevonatokkal vannak ellátva, melyek sok esetben felerősítik a hőt, így nem szükséges olyan magas hőfokon formázni a tincseket. Eszközcserénél sokan beleeshetnek abba a hibába, hogy az új, modernebb készüléket is magas fokozatra állítják be a frizura elkészítésekor. Ilyenkor borítékolható a hajkárosodás, a durva hőhatást biztos, hogy nem ússzák meg sérülés nélkül a tincsek. Ezért érdemes alacsonyabb fokozaton elkezdeni a simítást.

Nedves hajvasalás

Az egyik legfontosabb dolog, hogy sosem szabad nedves, nyirkos tincseket vasalni. Ez nem csupán veszélyezteti a haj egészségét, de akár le is éghetnek a szálak. A hajvasalást csakis akkor szabad elkezdeni, amikor az egész frizura száraz, egyetlenegy része sem lehet nyirkos.

Hajformázó termékek helyes használata hajvasalás során

A hajformázó szerek nem hiányozhatnak a rutinból, különösen a hővédő. Ám ez nem jelenti azt, hogy megfelelően is használod őket. A túl sok kence nedvessé teheti a frizurát. Amennyiben hővédő spray-t permetezel a hajadra, várd meg, míg beszívódik, megszárad. Amikor a hajvasalás során füstölnek a tincsek, épp a nedvesség párolog el belőlük, gyakorlatilag az eszköz beleégeti a szálakba a különféle hajformázókat. Ilyenkor számítani lehet arra, hogy törékenyebbé válik a hajszerkezet, az egész frizura sprőd és rugalmatlan lesz.

Egy tincset csak egyszer

Sokan esnek bele abba a hibába, hogy a teljes simaság érdekében egy tincset többször is átvasalnak. Ez az egyik legrosszabb dolog, hiszen így a hajszerkezetet fokozott hőterhelés éri. Éppen ezért nem szabad többször végigmenni a frizurán. Bőven elég, ha egyszer a hajtőtől a végekig lassan végighúzod a vasalót.

Hajvasalóhoz passzoló tincsek

Sokan azt a hibát követik el, hogy túlságosan vastag hajtincseket próbálnak meg kivasalni. Ez szintén nem túl praktikus, mivel a vastag szekciók nem lesznek elsőre egyenesek, és többször szükséges rajtuk átmenni. Az a legjobb, ha a hajtincsek passzolnak a lapok méretéhez.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy milyen a haj típusa, állapota. A vékony szálú tincsek sérülékenyebbek, míg a göndör vagy vastag szálú könnyebben sprőddé, szöszössé válik. A festett, különösen a szőkített frizura nem terhelhető annyira, könnyebben elég a közepes hőhatástól is. Az őszülő haj, pláne, ha festett, eleve rugalmatlan, könnyebben veszít nedvességéből. A kutikulák védelme így még nagyobb szerepet játszik. Két hajvasalás között érdemes kompenzálni a vízvesztést, speciális pakolásokkal, hajkúrákkal erősítheted a szálak védelmét.

Nem csak a hajszárító, hanem a vasalásra alkalmas eszközök között is akadnak olyanok, melyek ionizáló funkcióval vannak ellátva. Az ionizáció lényege, hogy a masina negatív töltésű ionokat hoz létre, amelyek csökkentik a haj kiszáradásának esélyét, valamint az elektrosztatikus töltést, ami szálló tincseket okoz.

Gyakori takarítás

A hajvasalót rendszeresen szükséges takarítani, mivel a hővédő és az egyéb formázók ráragadnak, majd ráégnek a lapokra. A legjobb, ha rendszeres tisztítod az eszközt, ehhez itt találsz útmutatást.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés