Az elmúlt évek abszolút sztárja a bobfazon. A bevállalósabbak még a fenékig érő tincseiket is levágatták, ha beleszerettek ebbe az ultranőies, rendkívül vonzó viseletbe. Sokan tartanak tőle, hiszen első ránézésre nem rejt magában túlzottan sok lehetőséget, ám a látszat ebben az esetben bizony-bizony csal. Készülhetnek elegáns, különleges frizurák bobhajból, csupán a megfelelő technikát kell elsajátítani hozzá.

hirdetés

Rövidebb, hosszabb, tépett és egyenesre vágott. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy melyik fazon, a bob egyértelműen meghódította a divatot. Rengeteg nő mondott le a hosszú tincsekről a bobstílus kedvéért, nem véletlenül. Roppant nőies és vonzó külsőt kölcsönöz, ráadásul kifejezetten könnyen kezelhető és szinte mindenkinek remekül áll.

Első blikkre talán sokan gondolják, hogy nem lehet túlzottan sok verzióban viselni. Ám valójában zseniális frizurákat készíthetsz a rövidebb hajfazonból, csupán a megfelelő kézmozdulatokat kell ellesni hozzá.

Nem kell mesterfodrásznak lenni, de még csak kiemelkedő kézügyességre sincs szükség az elegáns, csinos eredményhez. A bobfrizura hatalmas előnye, hogy nem kell sokat bíbelődni a tincsekkel, a rövid szálak nem gubancolódnak össze, így pár perc alatt kifogástalan frizura készíthető belőle.

Csinos, különleges variációkat láthatsz a videóban, az egyszerű lépéseket pedig egy kis gyakorlás után könnyedén le tudod majd követni. Szimpla hétköznapokon, vagy fontos eseményeken remekül megállják a helyüket a fazonok, érdemes rászánni azt a pár percet a házi fodrászkodásra a tükör előtt!

 

Bobhajból is készülhetnek elegáns frizurák

Első ránézésre a bobfazonban nincs semmi különleges, hiszen egy egyszerű, vállig érő, egyenesre vágott frizura. A szimpla, letisztult megjelenés azonban rengeteg lehetőséget rejt, csupán ki kell lépni a már jól megszokott komfortzónából. A lófarok és a copf aligha működik ennél a hajstílusnál, hiszen a hátulsó, alsó rétegek igencsak rövidek, és pillanatok alatt kibújnak a hajgumi szoros kötelékéből. Ennek ellenére nem csak a tűegyenes és a loknikkal dúsított stílust lehet bevetni, ha bobra vágattad a hajadat.

Gyorsan szárad, egyszerű kezelni, nem kell túlzásba vinni a reggeli készülődést sem. Elsődlegesen ezek azok a pozitívumok, ami miatt rengeteg nő dönt a bobfazon mellett. Természetesen a hatalmas vonzerejét sem szabad kihagyni a felsorolásból, való igaz, hogy roppant szexi kisugárzást kölcsönöz a viselőjének.

 

Egy idő után azonban unalmassá válhat, hogy csupán két lehetőséget variálsz, ráadásul a különleges események alkalmával, mint például egy esküvő vagy fontos családi, munkahelyi rendezvény, látványosabb frizura passzol a gyönyörű ruhához. Sokan fodrász segítségét kérik ilyenkor, hiszen általános tévhit, hogy a rövid frizurával otthon nem lehet mit kezdeni. A tények azonban mást mutatnak.

Akár egy szimpla fonattal, csatokkal vagy bármilyen más aprósággal fel lehet dobni a bobfazont. A selyemkendő hajdíszként való viselése roppant trendinek számít manapság, elképesztően sikkessé válik tőle a megjelenés. Egy félkonty készítése sem akadály, az alsóbb, szabadon maradt rétegeket pedig megbolondíthatod pár laza, könnyed hullámmal. A bobstílus sokkal több lehetőséget rejt magában, mint azt elsőre gondolnád!

 

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés