Még soha ennyit nem ütköztünk bele a környezettudatos, etikus és fenntartható jelzőkbe, mint az utóbbi időkben, de ezen nem is csodálkozhatunk. Egyre kézzelfoghatóbb a környezetszennyezés, és az ezzel járó problémák megjelenése mind a Földre, mind az emberekre, élőlényekre nézve. Ha ezek hatására valaki úgy dönt, szeretné ökotudatosabbá tenni az életét, nincs könnyű dolga, hiszen a szokások és eszközök rabjává váltunk. Ugyanakkor nem is lehetetlen.

Korábban már írtunk arról, milyen veszélyei vannak a ruhaiparnak, a folyamatos vásárlásnak, illetve a kozmetikai ipar egyik árnyoldalát is taglaltuk. De itt nem áll meg a dolog, ha felülbíráljuk mindennapi szokásainkat, sok olyan tényezőt tudunk kiemelni, amin ha változtatunk, sokat tehetünk a fenntarthatóságért saját közvetlen környezetünkben is.

Fenntarthatóbb összetevők

Az egyik ilyen terület a fürdőszoba, ahol nem is gondolnánk, mennyi dolog lehet káros a környezetre észrevétlenül is. Az első ilyen mindjárt a kozmetikumok, amik esetében érdemes átböngészni az összetevők listáját. Nem csak azért, hogy milyen hatása van a bőrünkre, de azért is, mert amikor lemossuk az arcunkról, bizonyos összetevők bekerülnek a vízbe és szennyezik azt. Néhány anyag ezek közül:

  • a parabén, aminek káros hatásairól itt olvashatsz bővebben
  • a pálmaolaj, amiben a növények növekedését gátló anyag található
  • az oxibenzon, ami nemcsak az emberi hormonháztartást zavarja össze, de a vízi élőlények egészségére is káros,
  • valamint a polyethylene és polypropylene nevű műanyagok, amik mikroszemcséi a folyóvízbe kerülve jelentősen szennyezik azt.

Érdemes tehát tudatosabban válogatni a kenceficék között, ezzel sokat spórolhatsz hosszútávon magadnak és a környezetnek is. Keresd a Fair Trade és Rainforest Alliance jelzéssel ellátott termékeket, amik biztosítják, hogy a készítmény etikus körülmények útján jutott el a fürdőszobádig. Nemcsak az összetevők, de az előállítás is fontos, a pálmaolaj készítése például az esőerdők kiírtásával jár, így ha belegondolunk abba, hogy szinte mindenben pálmaolaj van, akkor el tudjuk képzelni, mekkora erdőségeket kell eltávolítani egy-egy olajpálma ültetvény telepítéséhez.

Környezetbarát alapanyagok

Ha az összetevőkön túl vagy, nézd meg, hogyan van becsomagolva a termék, Sok esetben indokolatlanul sok csomagolóanyagot használnak fel, különösen műanyag celofánt. Nézd meg, hogy újrahasznosítható-e a csomagolás és a termék tégelye, ha igen, mindenképpen a szelektív gyűjtőbe dobd –ha van-. Ma már találni olyan üzleteket, márkákat is, amik termékeiket csomagolásmentesen vagy természetes alapanyagú tégelyekben árulják.

A használati tárgyakra is figyelj, érdemes a bambusz, fa vagy természetes növényi rost alapú fogkefét, fésűt, egyéb kiegészítőket beszerezned. Különösen pazarló és környezetszennyező a kozmetikai vattakorongok használta, amiből nem keveset használ el az ember. Ma már beszerezhetsz kimosható korongokat, amikkel lemoshatod a sminket, utána pedig kiöblíted. Igen, ez valószínűleg kényelmetlenebb megoldás, de egy idő után már ez lesz a természetes.

Bár az elején nem könnyű az átállás, motiváljon, hogy nemcsak te, de  a környezet is sokkal jobban fogja magát érezni. És ezért te is tettél valamit!

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés