Az  HBO sikersorozatának, az Eufóriának a második évadára még várnunk kell, ám a színészek addig sem hagyják unatkozni a rajongókat. A széria nálunk is nagy népszerűségre tett szert, egyrészt a kissé polgárpukkasztó történeti sajátosságai miatt, másrészt az egyedi jelmezek és smink révén. Különösen Maddy Perez karakterének sminkutánzatai lepték el az internetet, amik közül most a Maddy-t megformáló Alexa Demie verzióját hoztuk el.

A sorozat valódi időutazásra visz minket, bár napjainkban játszódik, mégis nagyban érződik rajta a kilencvenes évek hangulata. A ruhák, frizurák, sminkek rendszerint a múltból inspirálódnak, kiegészülve a mai irányzatokkal. A végeredmény pedig egy igazán különleges elegy, amelyben jól megférnek egymás mellett az egyes korszakokra jellemző stílusjegyek. Ennek egyik oszlopos képviselője Alexa Demie.

Így készül Alexa Demie ikonikus sminkje

Alexát a Vogue kérte fel, hogy készítse el a kedvenc sminkjét, amit a kilencvenes évek ihletett. Tulajdonképpen mindig ez az éra ad neki inspirációt, amit karakterének stílusába is bevitt. Édesanyja ugyanis sminkmester, így gyerekként gyakran nézegette a kilencvenes évek divatmagazinjainak címlapjait. Szinte védjegyévé vált a korszakra jellemző szájkontúr, amit a videóban is használ, de Maddy sminkjeinek egyaránt oszlopos eleme. Ezen kívül a cicás tusvonalat előszeretettel alkalmazza a forgatásokon és a hétköznapokban.

Elmondása szerint, nagyon hasonló a stílusa Maddy Perezével, ezért könnyen tud azonosulni vele. Ráadásul a forgatásokon sokszor van beleszólása abba, hogy milyen ruhát vagy sminket hordjon a karaktere, így a szerepben saját magát is kifejezésre tudja juttatni.

A videóban bemutatott smink három kulcseleme a szem mélyítővonalába felvitt matt barna szemhéjpúder, ami szintén a kilencvenes évek egyik jellemzője volt, a cicás tusvonal és a szájkontúr. Egyébként pedig nagyon könnyű elkészíteni, hétköznapra is megállja a helyét. Ám, ha nem szeretnél túl nagy feltűnést kelteni, akkor finomított verzióban úgyszintén elkészítheted.

 

Ahogy a videón is látszik, Alexa remek sminkes, és a hétköznapokban is szívesen turbózza fel a megjelenését különleges makeuppal. Tavaly óta a MAC egyik partnere, a kampányban természetesen színes szemfestékkel pózol. A kinézete ebben az esetben is nagyszerűen megidézi a kilencvenes éveket.

Az izgalmas történet mellett, Alexa különleges makeup-ja miatt is érdemes figyelemmel kísérni a sorozatot, hiszen valódi csemege a nők számára.

 

Kiemelt kép: Jeff Kravitz  / Getty Images

  • Megosztás:
hirdetés