Ma már annyira könnyű és természetes a különféle kozmetikumok használata és általában a szépségápolás, hogy gyakran megfogalmazódik a gondolat: régen mit használtak az emberek ilyen célokra? A kozmetika egyidős az emberiséggel, és van, amiben nem változott.

hirdetés

Nagyon szeretek a múltban kutakodni, így nem meglepő, hogy hamar rátaláltam egy YouTube videóra, ami éppen a fenti kérdésre adja meg a választ. Ez egy rövid, öt perces kisfilm, amiből megtudhatjuk, hogyan is nézett ki egy nő ideális szépségrutinja a 40-es években.

Drasztikus dolgokra számítottam, hiszen a 40-es évek sem mostanság volt, ugyanakkor mégis kellemesen meglepődtem a látottakon-hallottakon. Ez a rutin ugyanis összességében még ma is megállná a helyét.

Az arc és a test alapos megtisztítása akkoriban is fontos volt

Elsőként az arcápolással kapcsolatos tanácsokat prezentálja egy kellemes hangú úriember, akitől megtudhatjuk, hogy arcot meleg vízzel és szappannal mostak. Hát igen, a szappan valahogy sejthető volt, hiszen nem a középkorról beszélünk, de a meleg víz már inkább meglepett. Az igaz, hogy először érdemes langyos vízzel nekilátni az arcmosásnak, hogy a pórusok kitáguljanak és a szennyeződések könnyebben távozzanak, de utána mindenképpen hideg víz kövesse, hogy a pórusokat lezárja és felfrissítse az arcot. A videó, arclemosó krém használatát is javasolja olyan hölgyeknek, akik sminket viselnek. Ez a lépes ma is helytálló.

Ezután következik az alapos fürdés vagy zuhanyozás, amit nagyon fontos lépésként ajánlanak. Hatásos a testen megtapadt kosz és testszag ellen, sőt azt is javasolják, hogy mindig tiszta pizsamát húzzon az ember és semmiképp ne használja mások tisztálkodási cuccait. Ezt a tanácsot most is érdemes megfogadni.

Fürdés után jön a hidratálás, amire a drága kencéken kívül egyéb megoldást is javasol. Hogy mit, az sajnos nem derül ki a videóból, bár érdemes lenne tudni.

Itt akár véget is érhetne a történet, de nem így lesz. Következik a test szőrtelenítése, kezdetnek a szemöldökformázás, amihez azóta is divatos módon csipeszt ajánlanak. A láb- és hónalj borotválására alig meglepő módon borotvát javasolnak. Ami érdekes, hogy megemlítik, a rendszeres borotválás veszélytelen, nem vastagszik meg a szőr és nem nő gyorsabban, ellenben a kémiai borotválószereket kerülni kell.

A körömlakklemosás sem maradhat el, és bár a körömlakkot önmagában veszélytelennek címzik, javasolják, hogy annak lemosásával iparkodjon az ember, ha el akarja kerülni a körmök töredezését.

A hajápolás a rutin leghosszabb lépése

Ezután következik a videó legérdekesebb része, ami a hajápolással foglalkozik. Mielőtt bármilyen tanácsokat is osztogatnának, elmagyarázzák a haj szerkezetét és működését, hogy könnyebben megértse az ember a hajápolás miértjeit.

A mikroszkóp által felvázolt képen látható a hajszálak egyenetlen szerkezete, ami miatt a kosz és szennyeződések könnyen megtapadnak a felszínén. A kosz a mirigyek által termelt olajjal elegyedik és mocskos, más néven zsíros lesz. Azt javasolják tehát, hogy kéthetente egyszer mosson az ember hajat, vagy amikor szükségét érzi. Bár a magyarázat helyén való, azért a két hét kicsit hosszú időnek tűnik két hajmosás között.

 

A videó szerint ekkoriban a hajmosás ugyancsak szappannal történt, amit javasolt háromszor kiöblíteni a hajból. Először sima vízzel, majd citromleves vagy ecetes vízzel. Ez nagyon jól oldja a szappant és még ma is népszerű, például almaecettel öblíteni. Ezután még egyszer öblíteni kell, sima vízzel.

A 40-es években minden nő hullámos hajjal hódított, így nem meglepő módon a videóban is javasolják a még nedves haj felcsavarását e célból. Ezt nem tartják károsnak, ellenben a festést, szőkítést igen, ami szárítja a hajat és jelentős hajhullást idéz elő. Nagyon fontosnak tartották a napi fésülködést is, amivel nemcsak a kosztól szabadítható meg a haj, de annak természetes olajai is szétoszlathatók a tincseken, amitől azok fényesebbek lesznek. Ebben is van valami.

Összességében nemcsak érdekes volt látni, hogy akkoriban hogy nézett ki egy nő szépségrutinja, de az is meglepő volt, hogy annak főbb pontjai most is bevethetőek egy-két technikai apróságtól eltekintve. A videó zárásaképpen pedig még arra is magyarázatot kaptak a nők, miért jó ezeket a lépéseket betartani: a szépségápolás kiemeli a nő természetes szépségét, jobb hangulatba hozza, ami által boldogabbá válik és a céljait is könnyebben eléri.

Képek: Pinterest.

  • Megosztás:
hirdetés