Ma már nem muszáj minden koszorúslánynak ugyanolyan ruhát viselnie. Elég, ha a kiválasztott fazon a színében egyezik, viszont az nem baj, ha a szabásában kisebb-nagyobb eltéréseket mutat. Rengeteg olyan variáció akad, amely alakformáló hatással bír, és nem áll a kényelem útjába. Sorra vesszük, milyen koszorúslányruhák mutatnak jól nőiesen telt idomokon.
A koszorúslányok öltözéke legalább olyan fontos kérdés, mint a menyasszony ruhája. Hogy kitűnjenek a tömegből, és egységet alkossanak a fotókon, sok ara kéri, hogy viseljenek ugyanolyan színű, nagyjából hasonló fazonú ruhakreációt.
Ez gyakran kellemetlenségekhez és kínos szituációkhoz vezethet, hiszen a koszorúslányoknak az ízlése és az alkata is eltérő lehet. Senkire nem kell olyan ruhát ráerőszakolni, amiben feszeng és rosszul érzi magát, hiszen még kölcsönzés esetén is kérhető olyan lehetőség, hogy egy ruhatípus többféle fazonváltozatát kapjátok meg.
Bár megesik, hogy még így sem könnyű összelőni a koszorúslányok megjelenését, de talán segít, ha minél többet inspirálódtok a szabásokat, színeket illetően.
Csodaszép koszorúslányruhák telt idomokra
Összességében elmondható, hogy az átlapolt dekoltázsú, hosszában, vagy átlósan redőzött koszorúslányruhák előnyösek a nőiesen telt alkatúak számára. Ezek a fazonok ráadásul, karcsú sziluetten is jól mutatnak, csak a dekoltázsnál kell itt-ott variálni.
A lenge ruhák akkor nem adják ki a párnásabb idomokat, ha rafinált redőzések teszik mozgalmassá az anyagot.
Az átlapolt dekoltázs a nagymellűek számára is biztonságos tartást ad, ugyanakkor megnyújtja a test vonalát, és karcsúsítja a derékvonalat. Egy zártabb felsőrésszel pont az ellenkezőjét lehet elérni, hiszen optikailag összenyomná az alakot.
Az sem biztos, hogy mindenki egyformán jól érzi magát az ujjatlan, pántos megoldásokban, hiszen vannak, akik jobban szeretik elrejteni a felkarjukat. Számukra a lenge, harangujjú koszorúslányruhák ajánlottak, melyeknek az alapfazonja megegyezik a pántos ruhák szabásával.
A teltkarcsú, homokóra testalkaton a szűkebb szabások is előnyösek lehetnek, ha nem tapadnak rá teljesen a test vonalára, csupán sejtelmesen követik azt. Egy mély, V-alakú hátkivágás szépen megnyújtja az alakot, és ugyanez vonatkozik a V-kivágású dekoltázsokra is. A túlzásoktól azonban érdemes tartózkodni.
A kis pocakot tökéletesen elrejtik a játékosan mozgalmas ruharedők, így senkinek sem kell hasleszorító alsóban szenvednie a nagy napon, melynek egyik fénypontja az ünnepi vacsora, ami finoman szólva nem éppen a koplalásról szól. Míg a szűk ruhában nehéz elrejteni a jóllakottságot, egy karcsúsító, átlapolt dekoltázsú, A-vonalban bővülő fazonban minden koszorúslány kényelmesen érezheti magát.
A halvány levendulaszín egységet teremt a képen, míg a ruhák fazonja eltér egymástól. Bár mindhárom koszorúslányruha letisztult szabásvonalú, különböző alkatok számára előnyösek.
A redőzött szoknyarész jól takarja a széles csípőt, és a karcsú derékra helyezi a hangsúlyt. Az átlapolt, aszimmetrikus ruha az enyhén buggyos felsőrésszel a kis pocak jó barátja, de a csípőívet is keskenyíti.
A hosszú, test vonalát követő ruha karcsú alkatokon mutat jól, alacsony termetűeknek azonban V-kivágással ajánlott ez a fazon.
Kiemelt kép: Getty Images.