Coco Chanel az 1920-as évek elején forradalmi ötleteivel teljesen megváltoztatta a nőies öltözködésről kialakult képet. Új anyagokat, fazonokat emelt be a divatba, melyekért máig rajonganak a nők. Az egyik ilyen a tweed, ez a szövet idén is megjelenik, hiszen roppant sikkes blézer, kosztüm és szoknya készülhet belőle.

hirdetés

A tweedanyag már az 1800-as években népszerűnek számított a férfiak ruhatárában. Vastag, minőségi kelme volt, ami megfelelt a hosszú sétákra, vadászatra, ezért legtöbbször a szabadidős tevékenységekhez használt ruhadarabokat szabták a szövetből. A húszas évek elején Coco Chanelnek köszönhetően felbukkant a nők öltözködésében.

A divat nagyasszonya kosztümöket, szoknyákat, nőies szabású blézereket kreált a tweedanyagból. A kiskosztümök idővel már bukléanyagból is készültek. Ez a kelme olcsóbb, elérhetőbb, mint a vastag és nehéz tweed, ezért sokkal könnyebb belőle ruhát szabni. A barna, bézs, zöld mellett apránként felbukkantak a színes kelmék, manapság pedig már a szivárvány minden színében pompáznak a tweeddarabok.

A tweedkabátkák első nagy tündöklése még a kilencvenes évek derekán volt, ekkor a francia divatmárka ünnepelt tervezője, Karl Lagerfeld alkotott falatnyi szoknyákat és rövid blézereket. A feltűnő, vidám színekben sziporkázó kreációkat fényes ékszerekkel, övekkel egészítette ki. Idén a tweedmánia újból fellángolt, az üzleteket pedig ellepték a nosztalgikus blézerek, kabátok, szoknyák.

Franciásan sikkes lesz a megjelenés a tweed ruhadaraboktól

A tweedblézer magában hordozza a finom, franciás, lezser eleganciát. A csinos kabátkák jól mutatnak egyszerű szabású pantallóval, ám a farmeres összeállításokban is megállják a helyüket. A hideg napokon az egyszerű inget felválthatja a garbó, a zakót pedig kiegészítheted egy kabáttal. Rétegezve biztosan nem fogsz benne fázni.

 

A buklé-, tweedanyagból szoknya, nadrág úgyszintén készülhet. A ceruzaszoknya valódi klasszikus, ami télen is képes felpezsdíteni a megjelenést. A vastagabb kelme harisnyával, kötött szvetterrel kombinálva igazán télies, és biztosan nem fogsz benne fázni.

 

Az üzletekben az utóbbi időben a színes blézerek dominálnak, ám a klasszikus, fekete zakók is tudnak az újdonság varázsával kecsegtetni. Az efféle szerelések a változatos anyagoktól lesznek igazán lenyűgözőek.

 

A klasszikus kosztümök sosem mennek ki a divatból, ám ha valami formabontóbbat, modernebbet keresnél, akkor a rövid szabású blézereknél, rövidnadrágoknál biztosan nem találsz vérpezsdítőbbet.

 

A tweednek a sportosabb stílus szintén remekül áll. A kabátka lehet lezserebb szabású, vagy akár a klasszikus fazont párosíthatod zsebes nadrággal. A világos nadrágok télen is előkerülhetnek, a száraz napokon nagyon praktikusak és sikkesek.

 

A tweedkosztüm az egyik legjobb téli alternatíva, ha valami elegánsat, mégis meleget szeretnél viselni. Az inget lecserélheted garbóra, a magassarkút pedig egy visszafogott csizmára.

 

A tweed olyannyira népszerű, hogy már kabátot is szabnak belőle. A hosszú fazonok védik a derekat, megfelelően variálva pedig biztosan nem fogsz bennük meghűlni.

 

Kiemelt kép: Edward Berthelot / Getty Images. 

Képek a cikkben: Christian Vierig, Edward Berthelot, Kirstin Sinclair, Melodie Jeng, Streetstyleshooters / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés