Szegedi Kata mindig egyedi megvilágításba helyezi a legvagányabb nemzetközi trendeket, melyekben csajos és modern stílusjegyek keverednek. 2013-as tavaszi kollekciójára szintén hatással volt néhány New Yorkból kiinduló irányzat, például a sportos megjelenést nőies szintre emelő athletic trend, illetve a kilencvenes éveket feszegető urban módi, mely visszahozta a köztudatba a bomberdzsekit és a laza, bő sortot.

A minták, a színek és a fényes anyagok víz alatti világ hangulatát keltik, mely szintén divatosnak számít idén. A tengert idéző anyagok és effektek számos külföldi tervező kollekciójában felbukkannak a tavaszi szezonban, ám Szegedi Kata verziójához hasonlót eddig még nem láttunk. A különleges halas mintázatokat a textil szakon végzett Udvardi Sarolta együttműködésével készítette a tervezőnő: közös munkájuk gyümölcseként igazán izgalmas, szinte álomszerű fény- és színjátékok születtek, melyekből tükrözött és egymásra vetített halak rajzolódnak ki.

Bár a tőle megszokott merész fazonokat most sem mellőzte Szegedi Kata, ezúttal félretette az alkalmi, színpadi stílust, és bármikor felvehető, utcai viseletbe is beültethető ruhákkal rukkolt elő.

Fotók: Viszlay Márk.
Smink és haj: Kunkuma Drucker.
Fotó asszisztens: Várfi István.
Modell: Alisa @ Attractive Models Hungary.

  • Megosztás:
hirdetés