Itt a nyár vége, így ilyenkor a lengébb ruhadarabok bekerülnek a szekrény mélyére, a helyüket a pulcsik és kabátok veszik át. Ám nem feltétlenül szükséges azonnal száműzni a kedvenc nyári ruhádat, mivel pár trükk segítségével még ősszel is hordhatod.

hirdetés

Nyári ruhák ősszel

Az átmeneti időszakokban sok olyan ruhadarabot lehet viselni, amelyek még kifejezetten nyárinak számítanak, ám kabát vagy esetleg vékonyabb csizma segítségével könnyedén beépíthetőek az őszi ruhatárba. Nem érdemes azonnal az üzletekbe rohanni, és megvenni a legújabb darabokat, ehelyett inkább nézd meg, hogy mivel kombinálhatod a már meglévő ruháidat.

A szoknyákat, blúzokat igazán könnyű párosítani, hiszen blézerrel vagy vékony kabáttal jól rétegezhetőek, és máris ősziesebb lesz a kinézet. Ám a klasszikus értelemben vett nyári ruhákról sem szabad megfeledkezni, mivel ezek éppúgy megfelelőek a hűvösebb évszakban, mint a legnagyobb kánikulában, csupán néhány változtatásra lesz szükség. Érdemes kísérletezni, hogy mely alapdarabokkal mutatnak a legjobban, hiszen számos lehetőség közül válogathatsz: edzőcipővel, garbóval, kardigánnal, vagy bakanccsal egyaránt kombinálhatod a maxi és midi szabású kreációkat.

 

Kiemelt kép: Edward Berthelot / Getty Images. 

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés