A Je Suis Belle tervezői nem először mossák el a képzőművészet és a hordható divat határait: 2010-ben hasonló elképzelés vezérelte kollekciójukat, amikor Szűcs Attila festőművész négy alkotását varázsolták rá az anyagokra, egy évvel később pedig Szőke Gábor Miklós fából készült szobrainak izgalmas sziluettjét ültették át ötletes kreációk szabásába és mintázatába.

Dévényi Dalma és Kiss Tibor idén ismét bebizonyítja, hogy a festményeknek nemcsak a falon van helyük, valamint, hogy a kényelmes utcai divat éppúgy alkalmas lehet a közhelyektől mentes, igényes, kreatív önkifejezésre, mert a különlegesség a mindennapokból sem hiányozhat. 2013-as tavaszi-nyári gyűjteményükhöz egy nemzetközi szinten elismert, sikeres képzőművészt kértek fel együttműködésre: a magyar származású, New Yorkban élő Rita Ackermann Candyman című alkotását használták fel az új dizájnhoz.

A felejthetetlen színvilágú Cukrosbácsi-képpel tavaly előtt ismerkedhetett meg közelebbről a magyar közönség, amikor a budapesti Ludwig Múzeum kiállítást rendezett a festőnő vegyes technikájú, többféle művészeti műfajt összegyúró, képzeletmegmozgató munkáiból.

A tervezőpáros digitális nyomási eljárással vitte fel a festményt az anyagokra, a kép gazdag színvilágát és felfokozott érzelemvilágát pedig letisztult, de mozgalmas, modern vonalvezetéssel emelték ki. Az egyszerű, nőiesen vagány fazonok hagyják, hogy a minta kerüljön előtérbe.

Fotográfus: Surányi Miklós.
Modell: Stefi / Visage.
Smink: Kovalik Natasa.
Haj: Brigi / Hairclub.
Layout: POSH.

  • Megosztás:
hirdetés