Iris Apfel neve már közel hét évtizede  van a köztudatban, és még 98 évesen is valódi stílusikon. Régóta a New York-i társasági elit tagja, és munkássága valamint egyedi öltözködése a divatmagazinok kedvelt témája. Öltözködésén jól látszik, hogy nagy odafigyeléssel válogatja össze a darabokat, és élvezettel viseli a feltűnő összeállításokat.

hirdetés

Pályáját belsőépítészként kezdte az 1940-es években, majd férjével közösen textilgyárát alapítottak. Élete során sokat utazott és útjairól rendszerint különleges anyagokkal, műtárgyakkal és kiegészítőkkel tért haza. Szakértelmét mi sem bizonyítja jobban, hogy kilenc elnök alatt is dolgozott a Fehér Házban belsőépítészként.

80 felett vált igazán közismerté

A közvélemény számára akkor lett igazán ismert, amikor 2005-ben kiállítást rendeztek a New York-i Metropolitan Múzeumban a ruháiból és kiegészítőiből. Később dokumentumfilm készült róla Iris címmel, sőt pár éve még Barbie  babát is készítettek róla.
Két évvel ezelőtt jelent meg a könyve, Iris Apfel:Accidental Icon címmel,  97 évesen pedig leszerződtette az egyik legnagyobb modellügynökség,  az IMG.

Összeállításain jól látszik, hogy divat iránti szeretete töretlen és bátran kombinálja az egyes mintákat, színeket és anyagokat. Különleges ismertetőjegye nagy, fekete keretes szemüvege, amit mindig visel, valamint a rengeteg feltűnő ékszer.

 

Nyitókép: CJ Rivera / Getty Images

  • Megosztás:
hirdetés