A szezonváltás ugyan hoz néhány újdonságot, a hosszú szoknyák azonban nyár végén sem kerülnek száműzetésbe. Ha új darabra tennél szert, maxi- és midiszabásokra fókuszálj, hiszen mindennél divatosabbak lesznek ősszel!

hirdetés

A hetvenes évek nőies és vagány irányzatai kerülnek a divat élére ősszel, melyek egyformán keblükre ölelik a térdig, és bokáig érő hosszú szoknyákat.

Az új szezon kezdetén, még maradnak a nyarat idéző, lenge anyagok és a vidám, színes minták, de már a lombhullató időt előrevetítő khaki, fekete, szürkés és barnás tónusok is megjelentek a palettán.

Nőies hosszú szoknyák: ősszel is divatosak

A midi- és maxiszoknyák nagy előnye, hogy nyárias, illetve őszi cuccokkal kombinálva egyaránt jól mutatnak. Könnyedén simulnak bele az új évszakba, hiszen stílusosan kiegészíthetők edzőcipőkkel, boka- és lábszárcsizmákkal, sőt, nőies, valamint bohém elképzelésben úgyszintén jól működnek.

A hosszú szoknyák nőiességét csipetnyi vagánysággal fűszerezheted, ha farmerdzsekivel, rockos pólóval, kötött pulóverrel, és bakanccsal turbózod fel az összképet.

Az őszi divat legjobban várt, és egyben legnőiesebb seventies bourgeois trendjét pedig állatmintás harang- vagy ceruzaszoknyákkal, illetve kockás és színes, pliszírozott kreációkkal követheted. Dobd fel az összeállításodat sálgalléros blúzzal, karcsúsított blézerrel, és már meg is idézted a hetvenes évek elegáns vonalát.

Ősz elején még a nyári kedvencek hódítanak, mint amilyenek a rakott anyagú, és a selyemből, vászonból, farmerból készült szoknyák, de ahogy hűvösödik az idő, a bőr és velúrutánzatok is előkerülnek majd. A test vonalát követő, valamint a bővülő szabású kreációk egyaránt divatosak idén.

 

Kiemelt kép: Christian Vierig/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés