Holnap, szeptember 24-én indul a Design Hét Budapest, ahol a kreativitás áll a középpontban, legyen szó formatervezésről, belsőépítészetről, food designról vagy éppen divatról. Az utóbbi terület is nagy hangsúlyt kap, össze is gyűjtöttük, hogy miket érdemes a fashionistáknak végiglátogatniuk a következő egy hétben. Ha érdekel a részletes program, akkor kattints ide, és szelektálj, mert elképesztően sok és jó dolog vár rád a Design Héten.

Vár a divat a Design Hét Budapesten

Október 1-jén az Iparművészeti Múzeum hagyományos vásárral, iparművészek által készített egyedi, minőségi ékszerekkel, ruhákkal, kerámiákkal és kiegészítőkkel várja a tárgykultúra szerelmeseit. A vásár mellett változatos programokkal, tárlatvezetéssel, családi nappal várják az érdeklődőket a szervezők. Október 2-án pedig a Wamp ünnepel, tízéves ugyanis a dizájnvásár. Most a Design Héthez alkalmazkodva a visegrádi országok tervezőit is vendégül látják a Millenáris D csarnokában.

Iskolák is bemutatkoznak a héten. A Szimultán Művészeti Iskola kiállításán az elmúlt 15 évben iskolájukban végzett művészeket mutatják be, akik mára üvegtervezőként, belsőépítészként, ötvösként, képzőművészként dolgoznak. Az iskola ezzel a tárlattal ünnepli 15 éves fennállását. A Corvin Rajziskola és Művészeti Stúdió workshopjain te is táska- vagy ékszertervezővé válhatsz. Az időpontokról itt tudsz tájékozódni, nagyon izgalmasnak ígérkeznek.

A Modell Divatiskola művészeti képzésében végzett diákok nagy utazásra hívják a divat és textil, craft és design iránt érdeklődőket. A kiállítás és divatbemutató fókuszában a textúrák sokszínűsége áll, melyet a különleges anyaghasználat, mint például a polifoam, bicikligumi-belső, műanyagcső sokoldalú alkalmazása tesz egyedivé. A végzős diákok kollekcióiban változatos színek és érdekes felületek összhangja jelenik meg.

Egy designer testvérpár által megálmodott mittersisters márka első kollaborációja a The Studio Project. Astoriai műtermükben megrendezett workshopjaik egyesítik az egyéni alkotás örömét, a személyre szabott, variálható kiegészítő fogalmát és a designer táska státuszát. Látogass el te is a stúdióba, ahol a Design Hét ideje alatt 50%-os kedvezménnyel próbálhatod ki magad, vagy találkozz személyesen a lányokkal és a márka harmadik alapítójával kötetlen esti beszélgetéseik egyikén, ahol finom ételekkel, italokkal és további programokkal várják az érdeklődőket. A workshopok és az esti programok is regisztrációhoz kötöttek. A regisztrációkat az info@mittersisters.com e-mail címre várják!

A NUBU divatmárka letisztult, különleges szabásvonalaival, a kényelem és a funkció összehangolásával finom egyensúlyt hoz létre ruháiban. Mi is imádtuk az őszi-téli kollekciót. A márka régóta a hazai divatrajongók egyik kedvence – most pedig végre bárki bepillanthat a ruhák elkészítésének folyamatába, illetve a tervezők munkájába. A NUBU Studio emellett textilfestő workshoppal is várja az érdeklődőket szeptember 28-án, melynek inspirációja az őszi-téli kollekció minta- és színvilága lesz. A workshopra a regisztráció kötelező a info@nubu.hu címen!

Szeptember 29-én különleges divatbemutató vár az Öntödei Múzeumban, igen, ilyen is van. Rozsdás ruhák, patinás ékszerek, fémek és textilek kölcsönhatása lesz a középpontban a Korrovízió – Divatlátomások bemutató keretében, valamint a vas rozsdájának kémiai elszínezése, amit a természet és a véletlen alkot, illetve különleges, rézbevonatos maratásos technikával készült textíliák. Kortárs zene harangokon, BigFoot kézműves sörkóstolás, fényfestés és tárlatvezetés is vár a múzeum varázslatos, különleges terében, Buda ipari ékszerdobozában.

A Blind Chic. jubileumi kiállítása az egyedi, kézműves biciklis kiegészítőkre specializálódott márka elmúlt öt évének projektjeit mutatja be. Részét képezi egy pop-up store, ahol kedvezményesen lehet régi és új modelleket vásárolni, illetve egy pop-up varroda, ahol a meghibásodott táskák ingyenes javíttatása mellett a stúdió hétköznapjaiba is betekinthetnek az érdeklődők. Ez szeptember 26. és 30. között várja az érdeklődőket. Regisztráció a pop-up varrodába: info.blindchic@gmail.com címen, maximum 25 fő.

A Hopp Ferenc Ázsiai Múzeum új kiállításához, mely Nágák, elefántok, madarak címmel Délkelet-Ázsia meghatározó művészi kifejezésformáját, a textilművességet követi nyomon, ezúttal kortárs művészek pop-up kiállítása és tárlatvezetése társul: a Design Héten Tóth-Vásárhelyi Réka és Mohácsi Anna előadása és workshopja várja az érdeklődőket.

Szeptember 28-án az Art on Me az aranymetszés klasszikus szabályszerűségét ruhákban szeretné leképezni, így tökéletesítve a test anatómiáját. Az Arany Kapszulakollekciót rendhagyó esemény keretében mutatják be, és ennek ünnepére korábbi kollekcióik egyes darabjait jelentős kedvezménnyel vásárolhatják meg az érdeklődők.

Project Wink X néven jelenik meg a magyar Wink cipőmárka első kiállítása az új Shop & Design Múzeumában. A november 28-ig tartó kiállítás egyedülállóan mutatja be, hogyan készül el egy cipőkollekció a tervezésen és a gyártáson keresztül – az első rajzoktól és prototípustól a kirakatokban lévő utolsó simításokig. Két beszélgetés a háttérben dolgozó designerekkel felfedi a kollaboráció és az üzletbelső-tervezés folyamatait is.

Eniko Toth Kern cipőtervező parti keretében mutatja be új kollekcióját október 1-jén. A különleges és egyedi cipők mellett ruhadarabok és egyéb érdekességek is helyet kapnak majd a showroomban. Az eseményen vendég-DJ is lesz, zene és tánc éjfélig, az este folyamán pedig lehetőség nyílik saját, egyedi darabok megrendelésére vagy a kollekcióból való válogatásra is.

Érdekelnek a különleges történetek textilekről, vagy csak szeretnél tudatosan választani vásárláskor? Szeretnéd mindezt egy szakértő tervezőtől megtanulni? Szeptember 25-én az AIAIÉ a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen indítja el kezdő Material Love anyagismereti kurzusát. Regisztráció: aiaie.press@gmail.com, a kurzust minimum 15 fő részvételekor indítják, és 12 500 forintba kerül.

Szegedi Kata idei őszi-téli kollekciójának megtervezésekor Nemes Márton festőművésszel együttműködve alkotta meg egyedi printekkel ellátott, lélegzetelállító ruhadarabjait. Az Artlocator most a fiatal festő műtermébe invitálja a látogatókat szeptember 28-án, ahol a divat és a képzőművészet közelítéséről beszélgetnek Nemes Mártonnal. Az este során lehetőség nyílik személyesen megismerkedni a kollekció tervezésének folyamataival és egyedi kivitelezési technikáival. Az eseményt a Painted Paint rövidfilm vetítése zárja, amelyet az Artlocator forgatott Nemes Márton munkájáról.

A pakk_art kísérleti kollaborációja két kreatív műfajt egyesít egymással: divat és design fonódik össze a kreációkban kortárs képzőművészettel. A festőművészek és a divattervező dialógusából megvalósult izgalmas, limitált kiadású, 20 darabos táskakollekció egy installációba rendezve mutatkozik be a Lánchíd 19 Design Hotelben.

Unalmas a fenntartható divat? Zöldre festés, marketingfogás? A Printa szakavatott vendégek segítségével keresi a válaszokat ezekre a kérésekre szeptember 27-én. Ezt követően négy olyan tervező mutatkozik be, akik más-más megközelítéssel, de ökotudatosan alkotnak. Emellett szabadon felpróbálhatók lesznek a LAZLO, WYHOYS, AWARE kollekció ruhái is és a NES-cipők.

Művészeti körkapcsolás és tárlatvezetés a kortárs divatban Winkler Nórával – A tárlatvezetés során – szeptember 26-án – egy órára múzeummá alakul a The Velvet Chemistry üzlet, a látogatókat Winkler Nóra kalauzolja végig a divattervezők és képzőművészek összefonódásoktól burjánzó erdejében. Az “Így rajzolunk mi” beszélgetés során – szeptember 28-án – az üzlet tervezőivel lehet beszélgetni majd az analóg és digitalis technikák határán zajló tervezésről.

A Heinrich Udvar 123 éves épületét ma tervezők és művészek műhelyei, raktárak és kereskedelmi helyiségek egyvelege tölti meg élettel. A hely múltja, a design jelene és a márkák jövője itt lebeg a levegőben, amit a designerek szeretnének megosztani Budapesttel egy hétvégén – szeptember 24-én és 25-én – keresztül. A patinás épület dísztermében három itt alkotó tervező márkája, Anna Daubner, Anna Amélie és a THEFOUR mutatja be kollekcióit. A program alatt kedvezmények is lesznek.

  • Megosztás:
hirdetés