A Vogue magazin kétségtelenül a divat bibliája, ami havonta huszonegy országban árasztja el a divat-és stílus iránt érdeklődők elméjét a legfrissebb trendekkel. Jelentősége nemcsak vaskos és súlyos méretében rejlik, de igazi matuzsálemnek is számít, hiszen már 127 éve, hogy megszületett.

Vogue: a kezdetek

Bár neve francia, valójában Amerikában alapította meg Arthur Turnure 1892-ben. Kezdetben hetilapnak indult, de célközönsége és tartalma egészen más volt, mint manapság. Ugyan a társadalom felső rétegét célozta meg akkor is, nemcsak nőknek, de férfiaknak is szólt. Olvashattak benne sportról, az elit férfiak számára akkoriban szinte kötelező társasági színhelynek számító klubok híreiről és társadalmi eseményekről is.

A médiamágnás Condé Montrose Nast csakhamar felismerte a magazinban a potenciált, és 1905-ben megvette a kiadói jogokat. Kétheti megjelenéssel adták ki, és sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak benne a nőknek szóló aktuális trendek. A Vogue annyira elkezdett felfelé szárnyalni, hogy képes volt túlélni a nagy háborúkat és a gazdasági világválságot is.

Híres főszerkesztők

Mostani stílusának megtalálása a ’60-as években kezdődött Diana Vreeland főszerkesztősége alatt, aki színesebbé, modernebbé tette a lapot, és először tárgyaltak benne nyíltan olyan, a fiatalokat is érintő problémákat, mint amilyen a szexualitás.

Őt váltotta ’71-ben Grace Mirabella, aki visszavett a lap extravaganciájából és inkább a modern nő letisztult igényeit helyezte a középpontba. Ez jelentősen megnövelte a lap iránt érdeklődők számát, ami lehetővé tette azt is, hogy ’74-ben elsőként kerüljön színes bőrű modell a címlapra.

Az amerikai kiadás jelenlegi főszerkesztője a híres-hírhedt Anna Wintour, aki ’88-tól irányítja a lapot. Ő leginkább a feltűnő látványvilágra, a friss tartalomra, az új arcokra és változatos közreműködőkre helyezi a hangsúlyt.

A Vogue kétségtelenül nagy utat járt be, és egyáltalán nem tűnik úgy, hogy vissza akar venni státuszszimbólum pozíciójából. Aki kicsit is érdeklődik a divat iránt, legalább egyszer rászánja magát, hogy vegyen egy példányt, ami márciusban és szeptemberben több száz oldalasra is tagadhat az új szezon trendjeit taglalva.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés