Egy igazi egyéniség, akinek a hangját ezer közül is fel lehet ismerni, és a fellépéseken nem csak az energiát tolta túl, hanem a színpadi szereléseivel is fokozta a hangulatot. Tina Turner stílusa hihetetlenül egyedi, vagány, mégis nőies. Emlékezetes szettjeivel és hétköznapi megjelenésével rendszerint emlékezetes divatpillanatokat okozott.

hirdetés

A rocklady pályafutása igencsak hullámzó volt, énekhangja és stílusa valóban legendás. A színpadi energiája mellett a megjelenése éppúgy minden alkalommal levette a lábáról a rajongókat.

73 évesen szerepelt először a Vogue címlapján, és akkoriban ő volt a legidősebb nő, aki helyet kapott a borítón, 2020-ban viszont Judi Dench követte őt, akiről 85 éves korában készült címlapfotó. Tina Turner életéről és karrierjéről dokumentumfilm jelent meg nemrég, ami a fiatalabb generációk körében szintén népszerű.

Tina Turner stílusa egyedi és megunhatatlan

A bőrhatású ruhák igencsak ütősek

A ma is divatos bőrhatású darabok régebben ugyanúgy sikkesek voltak, Tina Turner pedig akkor sem vetette meg ezeket a feltűnő darabokat, ha épp nem élvezték a trendek kitüntetett figyelmét. Energikus személyiségéhez és fantasztikus alakjához igazán jól passzoltak ezek az észbontóan nőies, kissé már vadóc darabok.

Tina Turner a színpadon jellemzően kihívóbb, sokat mutató kreációkat viselt. Mindig imádta megmutatni sportos, nőies alakját. Leginkább formás lábait hangsúlyozó szerelésekben lépett a közönség elé.

Az évek múlásával persze, az ő megjelenése is változott és finomodott, ám a bőrruhákat továbbra is előtérbe helyezte.

A farmerkabát a legegyszerűbb szetteket is feldobja

Tina Turner hosszú ideig bolondult a farmerért. Ezt a leghétköznapibb ruhadarabot is olyan nőiességgel tudta viselni, hogy kisugárzása észbontóvá vált tőle. Nem csak a mindennapokban, hanem a színpadon úgyszintén szívesen viselte a klasszikus farmerkabátot, mellyel rendszerint bőrruhás öltözékeit dobta fel. Kedvenc kombinációja a fehér ing csinos farmernadrággal.

A farmeranyagú kabátka hihetetlenül sokoldalú, ezt a tulajdonságát pedig az énekesnő is gyakran kihasználta. Ha épp lágyítani akarta vadóc megjelenését, azért kapta fel a kivágott, rövid ruhája fölé, míg máskor épp ezzel a darabbal tette vagányabbá megjelenését.

Rajta még a végtelen csillogás sem túlzó

Nem csak a színpadi fényeknek volt köszönhető a Tina Turner-koncertek csillogó, ragyogó összhatása. Az énekesnő imádta a túlzóan flitteres és csillámos ruhadarabokat viselni a koncertek során. Rajta még ezek a holmik is kifejezetten mutatósak, tökéletesen passzolnak energikusságához.

A műsor fényét nem csak a flitterek emelték, sokszor a ruhák csupán falatnyi méretűek voltak. Még pántjuk is gyakran szimpla spagettifazon volt, az énekesnő bátran mutatta meg kisportolt, tónusos alakját.

A csillogást évek múltán sem engedte el Tina Turner. Egy kicsit kifinomultabb formában ugyan, de későbbi koncertek során is belecsempészte öltözékébe a fényes ruhaanyagokat.

Gyakran választott fehér vagy világos darabokat

Az énekesnő imádta a világos kreációkat. A fehér eleganciáját mindig meg tudta bolondítani valami plusszal – mondjuk, a ruha fazonjával -, így a végeredmény egyszerűen fantasztikus volt. Pályafutása során a legkülönlegesebb kivágásokat és stílusokat ötvözte már a visszafogott, fehér árnyalattal. Korábban a rojtok szerelmese volt, gyakran megjelent szettjeiben ez a motívum.

Elegáns darabokban hihetetlenül kifinomult a megjelenése

Tina Turner mindig egy igazi rocklady szerepében tündökölt, ám öltözékével számos alkalommal bizonyította, hogy igenis van nőies és kifinomult oldala. Az elegáns darabok legalább olyan jól mutattak rajta, mint a tőle megszokott vadóc összeállítások.

Természetesen legtöbbször ezeket is igyekezett saját ízlésére formálni, egy mélyebb dekoltázzsal vagy felsliccelt szoknyarésszel máris hűen tükrözték személyiségét a választott ruhák.

Tina Turner stílusa sokat formálódott az évek során, megjelenése az idő múlásával visszafogottabbá, kifinomultabbá vált. A csillogó részleteknek nem mondott búcsút, ahogy a merész színeket sem száműzte a szekrény mélyére.

 

Kiemelt kép: Tim Mosenfelder/Getty Images.

Cikk képei: Luciano Viti/Disney General Entertainment Content via Getty Images/Walter McBride/WireImage/Eamonn M. McCormack/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés