Nem is gondolnánk, hogy nőként mennyi bizonytalanságot élnek át legbelül még a legkeményebb sportolók is. Ez a fotózás azonban segített nekik abban, hogy levetkőzzék gátlásaikat.

Sokan irigylik őket, hiszen nagy adag testi-lelki erővel rendelkeznek: kitartóak, vagányak, képesek arra, hogy legyőzzék önmagukat, a félelmeiket, a gyengeségeiket. Mindezeken kívül a sportolónők példaértékűen küzdenek, nem riasztják el őket a lemondások, hajtanak, összpontosítanak, és nemcsak győzni tudnak, hanem olykor kénytelenek elviselni a vereséget. Felnézünk rájuk, de nem csupán azért, mert ott állnak a dobogón.

Azt gondolnánk tehát, hogy mindig magabiztosak és erősek. Ebben a videóban viszont pont arról beszélnek, hogy gyakran nem könnyű számukra megélni a nőiességet. Van, aki arról mesélt a villáminterjúban, hogy, bár mindig is sportolt, sohasem tartozott a vékony lányok közé, viszont nagyon erős volt. Ezt a fiúk valahogy nehezen fogadták el. Egyikük pedig arról számol be, hogy a nagy váll és a fizikai erőnlét mennyire riasztó tud lenni a férfiak számára, és emiatt bizony gyakran el kellett viselnie mások gúnyolódásait. Míg többüknek pont a magasságával és kisfiús testalkatával akadt gondja kamaszkorában. Legtöbbjük élete nagy részét eddig sportmelltartóban töltötte, és olyan szerelésekben, melyek edzéskor kényelmesek.

Így nagyon nehéz megélni belül, hogy a sportoló külső mögött ott van a nő, aki tud gyengéd, érzékeny, sőt, romantikus is lenni. A videón és a fotókon szereplő sportolónők szerint ez a kezdeményezés felszabadította nőiességüket, és a kezdeti idegesség ellenére el tudták engedni magukat, illetve élvezték a fotózás minden pillanatát.

Bevallották, szeretnék megdönteni azt a sztereotípiát, miszerint az élsportoló nők kívül-belül férfiasak. Az már a felvételen is látszik, hogy ez cseppet sem igaz, hamar ráéreztek a finom, kecses pózokra, és úgy tündököltek, akár a Victoria’s Secret angyalai. A fotózáson részt vevők között akadt kosárlabdázó, olimpiai bajnok úszó, baseball- és softball-játékos, súlyemelő, boxoló és rúdugró is.

Haj: Crystal Mijango; Smink: Christina Inciong; Modellek: Caroline Burckle, Marlene Colin, Brittany Combs, Lydia Fixel, Jamie Hagiya, Kelli Hayes, Erin Jones, Kim Vandenberg. A fehérneműk egy részét a Curvy Couture kollekciójából válogatták.

  • Megosztás:
hirdetés