Sokan talán úgy gondolják, hogy egy 72 éves nőn már ízléstelen a mély dekoltázs, pedig nem, csak éppen nem mindegy, hogy milyen nő viseli. Susan Sarandon még mindig elképesztően dögös!

Az Oscar-díjas színésznő, Susan Sarandon megállította az időt, akárhogy rohannak az évek, változatlanul jól néz ki, és minden szempontból rácáfol arra, ahogyan egy 72 éves nőt elképzelünk. Azt senki sem tudja pontosan megmondani, hogy mi a titka, de mi úgy sejtjük, sokat számít az is, hogy fejben nem öregszik: megmaradt ugyanaz a vonzó, vagány, belevaló, életimádó nő, aki húsz-harminc évvel ezelőtt volt.

Bár ez kétélű fegyver, hiszen sokaknál egészen visszatetsző tud lenni, ha egyszerűen nem hajlandóak megöregedni, és az egészből valami izzadságszagú erőlködés sül ki, amivel elvetik a sulykot. Susan Sarandon esetében ilyenről szó sincs, az ő lényéből olyan természetességgel árad a lehengerlő nőiesség, hogy még a mély dekoltázsai sem tűnnek kétségbeesett kapaszkodásnak a fiatalságba.

Persze, ehhez hozzátartozik az is, hogy jó érzékkel és megfelelő bájjal tudja tálalni azt, amije van, miközben az embernek olyan érzése támad, amikor ránéz, hogy a színésznő cseppet sem görcsöl azon, hogy jól nézzen ki, mégis a legjobb formáját hozza a filmvásznon és a vörös szőnyegen egyaránt. Azt gondoljuk, ez olyan esszenciája a szépségének és erős kisugárzásának, mely nem tanulható, egyszerűen Susan Sarandon személyiségéből fakad.

  • Megosztás:
hirdetés