Az otthon elkészíthető, ötletes ruhák, kiegészítők és frizurák mára a divat fontos elemeként szerepelnek.

Egy kis kreativitással te is felújíthatod a ruhatáradat. Íme, egy egy perc alatt megvalósítható ötlet, melyhez nem kell más, csak egy nagyobb méretű férfiing.

Miniruha ingből

A csináld magad-kreációkból is azok a legnépszerűbbek, melyek gyorsan elkészülnek, látványos eredmény születik belőlük, és lehetőleg minél kevesebb kézügyesség és alapanyag szükséges hozzájuk. A következő ötletben ez mind megvan, egyáltalán nem bonyolult, nagyon jól néz ki, és bárki meg tudja csinálni egyetlen perc alatt – mindössze egy férfiing kell hozzá.

A lényeg, hogy az ing, amit felhasználsz, nagy legyen rád, mert, ha pont a te méreted, vagy csak egy kicsit bő, nem tudod majd úgy variálni, ahogyan kell. Erre pedig szükség van, hiszen a következő videón szereplő lány megmutatja, hogyan csűrd-csavard úgy a felsőt, hogy végül miniruha legyen belőle.

A felvételen többféle módot is láthatsz arra, hogyan varázsolhatsz az ingből néhány mozdulattal csinos ruhát, és, bár a lánynak van segítsége, egyedül is el tudod végezni a műveleteket. A videó angol nyelvű, de a kép alapján is egyértelműen kivehető, hogy mit kell tenned a kívánt eredmény elérése érdekében.

  • Megosztás:
hirdetés