Bár a nyár már elmúlt, és magával vitte a nagy hőséget, itt-ott még kapható görögdinnye, amit nem csak hűsítés és frissítés gyanánt érdemes fogyasztani. Például ízletes, rostokban, vitaminokban bővelkedő smoothie készíthető belőle, ami hidratálja a szervezetet, eltelít, és elhajtja a sejtek között megrekedt vizet, ezért bármelyik diétába könnyen beilleszthető.

hirdetés

Köztudott, hogy a görögdinnye remek természetes vízhajtó, ami intenzíven mossa át a veséket, és segít elhajtani a feleslegesen visszatartott, szövetközi folyadékot. Ha rendszeresen fogyasztod, abból a bőr is profitál, hiszen sok antioxidáns található benne, ami kívül-belül egyaránt bőrszépítő hatással rendelkezik.

A görögdinnyéből ezen felül házi, hidratáló arcpakolásokat készíthetsz, melyek hidratálják, nyugtatják a nyár végére elfáradt, igénybe vett hámréteget. Ráadásul emésztésserkentő és vízhajtó hatásának köszönhetően segíti a szervezet méregtelenítő folyamatait, amivel megteremti a kedvező feltételeket a fogyáshoz.

Ízletes smoothie, amit a görögdinnye tesz igazán finommá

A piros húsú dinnye A-, B-, és C-vitaminban gazdag, és rengeteg kalcium, folsav, vas, cink, és magnézium található benne. Piros színét a likopin nevű, karotinoidok családjába tartozó festékanyag adja, ami szuper antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik. Ennek köszönhetően a görögdinnye felveszi a harcot a szabad gyökök romboló hatásaival szemben.

A benne található kálium segít átmosni a veséket, és kiüríteni a méreganyagokat. Főként rostokból és vízből áll, ezért gyorsítja az emésztést, kitakarítja a szervezetből a káros anyagokat. Kevés kalóriát tartalmaz, így könnyedén illeszkedik bármelyik diétába. Persze számolni kell azzal, hogy mézédes húsa cukrot tartalmaz, ami gyorsan felszívódó fajta.

Ennek ellenére a dinnyét mégis gyakran ajánlják kalóriacsökkentett étrendek mellé. Hogy miért? Mert viszonylag hamar eltelíti az ember, ám ez leginkább rost- és víztartalmának köszönhető. Mivel alig van benne zsír – szinte említésre sem méltó, annyira elenyésző -, nem raktározza a szervezet, gyakorlatilag a nagy része vizeletürítéssel távozik. Emellett azonban pótolja a vitaminokat és ásványi anyagokat.

Káliumtartalmának köszönhetően gyors megoldást jelenthet haspuffadásra, vizesedésre. A feleslegesen tárolt nyirokfolyadék lassítja az anyagcserét, ami a diétát egyaránt hátráltatja, a görögdinnye ezt a problémát is orvosolja. A nehezen távozó víz puffadást okozhat, ám a természetes vízhajtókkal sem szabad túlzásba esni, hiszen felborulhat a vízháztartás. Illetve, a rendszeressé váló vízvisszatartás miatt mindenképp ajánlott orvost felkeresni, mert előfordulhat, hogy komolyabb betegség húzódik meg a hátterében.

Amennyiben a ciklusonként jelentkező hormonális változások, visszérprobléma, kiszáradás, vagy mozgáshiány okozza a kellemetlen tüneteket, az alábbi dinnyés smoothie enyhítheti a problémát. Az uborka úgyszintén nagyszerű vízhajtónak minősül, mivel sok benne a kálium.

A rostos finomságok mellé még natúr joghurt is belekerülhet az italba, ami nem terheli meg a gyomrot, mégis sokféle értékes tápanyagot tartalmaz. Tele van kalciummal, fehérjével, jót tesz az emésztésnek, és csökkenti az éhségérzetet.

Hozzávalók:

  • 1 bögre natúr joghurt – lehet növényi készítmény is, például kókuszjoghurt,
  • ½ bögre uborka,
  • 1 bögre dinnye,
  • néhány mentalevél.

A dinnye húsát szabadítsd meg a héjától, majd kockázd fel, és nyomkodd át egy szűrőn úgy, hogy a magok fennakadjanak rajta. Tisztítsd meg, majd vékonyan hámozd meg az uborkát, és vágd kockákra vagy karikákra, ahogy tetszik. A dinnyepépet és az uborkát tedd bele a turmixgépbe, add hozzá a sovány, natúr joghurtot és a mentalevelek egy részét, majd turmixold krémes állagúvá az alapanyagokat. A maradék mentalevéllel díszítheted az italodat.

Ez a finomság nagyon kevés kalóriát tartalmaz, ezért biztos, hogy nem akasztja meg a diétát. A rostoknak köszönhetően gyorsítja az anyagcserét és megszabadít a megrekedt víztől. Ám önmagában nem olvasztja le a felesleges kilókat, ezért a folyamatot szükséges megtámogatni csökkentett kalóriatartalmú étrenddel, megfelelő folyadékbevitellel és rendszeres mozgással. Ha érzékeny a gyomrod, a joghurtot kifelejtheted az összetevők listájából.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés