Pataki Ági az első magyar modellek között volt, ám a későbbi generációk is jól ismerik a nevét. Hosszú modellkarriert tudhat maga mögött, ami a Fabulon reklámkampányával kezdődött, a hetvenes években. Az elmúlt évtizedekben sok területen kipróbálta már magát, most pedig egy újabb projektbe kezdett bele, a GAL márkával karöltve saját szépségvitaminokkal rukkolt elő.

hirdetés

Pataki Ági hazánk első topmodellje volt, szépségével egy korszak szexszimbóluma volt. Bár nem készült manökennek, mégis ő lett hazán egyik legkeresettebb arca. A pályája a Fabulonnal indult, még a hetvenes években, ám az elmúlt évtizedekben sok márka reklámkampányában láthattuk. Legutóbb a Helia-D arcápoló termékeit népszerűsítette. A kifutón is gyakran végigsétált, egykor Rotschild Klára kreációit mutatta be a közönségnek.

A modellkedés mellett üzletasszonyként is tevékenykedik, korábban saját butikot nyitott, illetve bizonyított filmproducerként. Többek között ő volt az Üvegtigris-filmeknek a producere. Sok területen kipróbálta már magát, a 70. születésnapján jelent meg például a Nyitottan a világra című könyve, most pedig egy újabb izgalmas dologba kezdett bele: saját vitamincsaládot jelentetett meg a GAL-lal közösen.

A szépség belülről fakad

A különféle mikrotápanyagok, ezen belül pedig az egészségmegőrző vitaminok fogyasztása szinte mindenki számára ajánlottak, hiszen ezeknek a szervezetbe juttatása még a legkörültekintőbb, leggondosabb, legegészségtudatosabb táplálkozással sem garantált. Pataki Ági szerint fontos, hogy egy nőnek ne csak a külsőjére legyen gondja, hanem táplálja magát belülről is, hiszen így maradhat izgalmas és vonzó. Ez a gondolat hívta életre együttműködésüket Szabó Gál Bencével, a GAL alapító-vezető fejlesztőjével.

– Sosem hittem, hogy csak az örökölt tulajdonságaink határoznak meg bennünket. Azt gondolom, hogy a tudás és a tudatosság éppolyan fontos, mint a genetika. A kor előrehaladtával egyre inkább érdekelnek azok a kérdések, hogy mennyire vagyok aktív, milyenek a táplálkozási szokásaim, vagy az, hogy összességében hogyan is élek. A szépség és az egészség megőrzése is személyes feladatunk, éppen ezért szerettem volna létrehozni egy olyan termékcsaládot, amely egyidejűleg fókuszál mindkettőre – összegezte Pataki Ági.

 

Gyakran ismételt mondat, hogy a szépség belülről fakad, bár ez kissé klisének tűnhet, a valóságban nagyon is igaz. Az arcbőrön minden meglátszik, ezért nem elegendő az, ha kívülről megkapja a rendszeres ápolást. Szüksége van pihenésre, megfelelő minőségű ételekre és természetesen vitaminokra. A bőrünk, mint egy szenzor, mindent érzékel, ami hatással van a szervezetünkre, és azonnal visszajelzi, ha odabent megbomlott az egyensúly. Előfordul, hogy túlterheljük életünk során, aminek nyomát esetleg csak évekkel később tapasztaljuk meg. Ezért a tudatos élet elengedhetetlen a feszes, problémamentes arcbőrhöz.

A TITOK termékcsalád ebben segít, mivel olyan összetevők kerültek a készítményekbe, melyek nagy segítséget nyújtanak az egészség megőrzésében. Egyúttal hozzájárulnak a fiatalos külsőhöz, hiszen az egészség és a szépség ápolása szorosan összekapcsolódik. A termékek nincsenek korhoz kötve, ebben az esetben is igaz, hogy minél hamarabb elkezdi őket szedni az ember lánya, később annál nagyobb hasznát élvezheti. A palettát mulivitamin és halkollagén alkotja, melyek segítenek az egészségmegőrzésben és a szervezet kiegyensúlyozott működésének fenntartásában, ami nagy hatással van a küllemre.

Pataki Ági új termékcsaládja segít a fiatalos külső megőrzésében

A halkollagén különösen nagy segítség a természetes szépségápolásban, a belülről táplálkozó szépség megőrzésében. Az idő múlásával szervezetünkben a természetes kollagénszint csökkenni kezd. Emiatt bőrünk elveszíti rugalmasságát, megereszkedik, idővel megjelenhetek a ráncok. A TITOK Halkollagén peptidek + MSM alapanyagául szolgáló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén 100%-ban hasznosul, így a bőr képes visszanyerni feszességét, rugalmasságát. Rendszeres fogyasztásával finomabbak lesznek a mélyebb barázdák, az apróbb ráncok pedig akár el is tűnhetnek.

A TITOK Multivitamin összetételének kialakításakor a természet tiszta forrásaiból merítettek, a tápanyagdús élelmiszerekben rejlő, ideális vitamin-, ásványianyag- és nyomelemmennyiségeket és arányokat alkalmazták. Nem maradt ki az összetevők listájából a különlegesen csengő shilajit sem, az indiai, a tibeti és más ősi gyógyászatokban évezredek óta használt, nagy becsben tartott méregtelenítő, erősítő és fiatalító anyag.

 

Ahogyan az alapanyagok természetessége, fontos volt az is, hogy a termékek dobozai Magyarország első zöldnyomdájából érkezzenek, amelyet a karbonsemleges nyomtatás, az FSC-minősített papír alapanyag és a növényiolaj-bázisú festékanyag használata jellemeznek. Az étrend-kiegészítők gyártása, illetve az előállító GAL cég teljes működése a TÜV által tanúsított ISO-minőségbiztosítási rendszerben zajlik.

A dobozokban a vitaminok külön kis zacskóban kaptak helyet. Ez megkönnyíti a szedésüket, mivel nem kell azon gondolkozni, hogy mely kapszulákat kell bevenni egy adott napon. Ez kifejezetten praktikus például utazáskor, hiszen nem kell a dobozokat vinni, elég csupán pár zacskót.

A termékek megvásárolhatók önmagukban, illetve együtt. A megjelenéskor kisebb mennyiségben egy különleges, porcelántégelyeket is tartalmazó ajándékdoboz is kapható lesz. A TITOK termékcsaládról bővebb információkat itt találhatsz.

 

Képek: Pataki Ági. 

Forrás: Pataki Ági TITOK. 

  • Megosztás:
hirdetés