Miranda Kerr már csak alkalmanként vállal fotózásokat, most a Louis Vuitton kedvéért állt kamera elé. Bár manapság ritkán látható reflektorfényben, a 38 éves modell mindig ugyanazt a bombaformáját hozza, amit korábban megszokhattunk tőle.

hirdetés

A háromgyermekes Miranda Kerr ma már inkább üzletasszony, mint modell, de azért szívesen visszakacsintgat még eredeti szakmájához. Szerencsés génekkel van megáldva, hiszen kislányosan bájos arcvonásai nem igazán tükrözik az idő múlását, ám Instagram-profiljából az is kiderül, sokat tesz azért, hogy megőrizze porcelánsimaságú bőrét.

Kamaszos kisugárzása ellenére, Miranda Kerr a nőiesség megtestesítője, ezt számtalanszor bizonyította már a kifutón és a divatfotókon. Először 13 évesen hívta fel magára a figyelmet egy szépségversenyen, majd 2007-ben fordulóponthoz érkezett, amikor a Victoria’s Secret angyala lett.

Mióta három gyermek édesanyja, inkább a saját sminkmárkájával foglalatoskodik, és csak ritkábban modellkedik, ám így sem marad ki a legnagyobb luxusmárkák kampányaiból.

Miranda Kerr bája mit sem változott az évek alatt: lélegzetelállító, mint mindig

A Louis Vuitton táskáinak sikere az időtálló, egyszerű elegancián alapszik. Az idei nyári felhozatal a márka legelső áruházáról kapta a nevét, amely 1854-ben nyílt a párizsi Neuve des Capucines úton.

A kollekcióban helyet kapott néhány olyan darab, amely minden áldott nap használatba vehető, hiszen a púderes színhasználatot tekintve, sokféle szetthez passzolnak. Két táskájával azonban a lazább és nyáriasabb oldalát is megmutatta a márka. A nagyobb, fonott jellegű szütyők és oldaltáskák gyakran jelennek meg a strandviseletben, de idén már nem csak a vízparton hódítanak. A Louis Vuitton egyik retikülje kísértetiesen emlékeztet minket az utóbb említett táskákra, ugyanis kívülről rafia- és a bőrberakások díszítik.

A divatház egy másik táskakülönlegessége egyedi hímzést, valamint sárga és törtfehér csíkos vászonborítást kapott. Anyagával és színhasználatával erős retro hangulatot kelt a divatos darab. A márka úgy jellemezte, mint a kortalan elegancia megnyilvánulását modern és fiatalos stílusjegyekkel ötvözve.

A fotósorozat és a reklámvideó is Miranda Kerr nőiességére fektet nagy hangsúlyt, vagyis nem a kislányosan bájos vonalra játszik rá, amire a magazinok is szívesen ráerősítenek olykor a modell kapcsán. A 38 éves modell talpig üzletasszony stílusban van felöltözve, azonban nem a Wall Street dolgozóinak az unalmas dresszkód típusú öltözékeit viseli. Az elegancia jegyében elmaradhatatlan volt egy-két nőies fazont is belevinni a szettbe, ami még inkább hangsúlyt ad a táskák kifinomultságának.

 

A neutrális színek harmonikussá teszik az öltözéket, és sosem keltenek túlzó hatást. Az egyszerű fekete ruhák és a bézs színű kiegészítők esetében tökéletesen működött az elmélet, nemcsak a modell, hanem a szettje is vonzza a tekintetet. A csizmás összeállítások hozzátartoztak a tavaszi divathoz, de éppúgy ősszel is előkerülhetnek majd, letisztult táskákkal kombinálva.

Mintha épp a munkából tért volna haza, és elidőzött volna kertjében, olyan természeteséggel pózol a modell, háttérben a Los Angeles-i tájjal és a pálmafákkal.

Miranda Kerr és a Louis Vuitton-táskák sikkes párost alkotnak

A fotózás során egy viszonylag lazább szett is rákerült a modellre. A matróz- vagy tengerészdivatnak nevezett stílus minden nyáron felbukkan a trendek között. Kerr egy klasszikus csíkos mellényt és fehér, bő szárú nadrágot viselt a fotózás kedvéért. A megjelenés ékköveként a táska jelenik meg, ami nagyon visszafogott módon lop eleganciát a szettbe.

 

A klasszikus láncos ruhamintázat az utóbbi években elképesztően sikeres motívummá vált a sztárok körében, de a hétköznapi ruhaviseletben úgyszintén megtalálható. Láthattuk már a mindig sikkes Victoria Beckhamen, és Meghan Markle éppúgy elsütötte. A Louis Vuitton táskái kérdés nélkül összeillenek az  ezüst- vagy az aranyláncos dizájnnal, hiszen a retikülökben is fellelhető rendszerint némi fémrészlet vagy metálos csillogás.

Kiemelt kép: Stefanie Keenan/Getty Images.

Cikkfotók: Josh Olins.

  • Megosztás:
hirdetés