Kenzo Takada az egyik legjelentősebb japán divattervező volt, aki elérte, hogy a nevét viselő márka bekerüljön a legrangosabb divatházak közé. A Kenzo egy üde színfolt a divat egén, mely hirtelen berobbanó népszerűségét merész újításainak köszönhette. A keleti és nyugati stílusjegyek keverésével hívta fel magára Párizs figyelmét, a nyolcvanas években pedig virágmintás kreációival aratott átütő sikert.

A japán tervező színesebbé tette a párizsi divatot

Kenzo Takada az egyetem elvégzése után Párizsban kezdte meg a pályafutását, és többek között olyan divattervezők inspirálták, mint Yves Saint Laurent. Szinte üres zsebekkel érkezett Franciaországba, és nem tervezte, hogy ott veti meg a lábát. Egy textilcégnél helyezkedett el, de újító terveivel hamarosan kitűnt a sorból. Az első butikját 1970-ben nyitotta meg Párizsban, a neve Jungle Jap volt. A tervező szerint ebben a névben minden benne volt, amit szeretetett: a dzsungel és Japán.

Takada csapata eleinte kézzel készített minden kreációt, és a Párizsban fellelhető anyagokat kombinálták Japánból származó kelmékkel. A szokatlan anyaghasználat és a mintás, különleges darabok szinte azonnal meghozták a sikert. A márka első kollekciója főként puffos ujjú blúzokból, háremnadrágokból, és légies kimonókból állt. A keleti és nyugati divatkultúrát modernül ötvöző darabjai mindig színesek és vidámak voltak, így üde színfoltnak számítottak Párizs fekete-fehér eleganciájában.

A tervező kollekciója 1976-ban debütált New Yorkban, akkor már a Kenzo nevet viselte a márka. Hatalmas siker lett, és onnantól a divatház bemutatói egyet jelentettek az extravaganciával. Tartott bemutatót többek között a Studio54-ben, és cirkuszi sátorban is. 1988-ban a parfümpiacra is betört a Kenzo: a japán kertek üde virágillatát zárta formatervezett üvegcsébe. A virágok azóta is meghatározó szerepet kapnak a cég illatkreációiban. Tervezője és alapítója a kilencvenes években eladta a céget, de egészen a kétezres évekig aktívan részt vállalt a tervezői feladatokból. Idén indított új lakberendezési márkát K3 néven.

Kenzo Takada maradandót alkotott a divat világában, és neki köszönhetően elterjedt a japánra jellemző anyaghasználat és virágminta. Bár jó ideje háttérbe vonult, folyamatosan dolgozott, és nagy tervei voltak. A divattervező 2020. október 4-én, 81 éves korában hunyt el Neuilly-sur-Seine-ben, a koronavírus okozta szövődményekben.

 

Kiemelt kép: Foc Kan/WireImage / Getty Images. 

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés