Tagadhatatlan, hogy a két hercegné sok közös vonással rendelkezik: a frizurájuk, az öltözködésük, sőt, még a habitusuk is hasonló. Pedig személyesen csak alig párszor találkoztak.

Mária dán királyi hercegnő és Katalin cambridge-i hercegné egymás mellett állva akár testvéreknek is tűnhetnének, hiszen meglepően sok mindenben hasonlítanak egymásra. A hajszínük és az alkatuk szinte teljesen megegyezik, és gyakran nyúlnak azonos stílusú vagy fazonú ruhákhoz. Azt már megszokhattuk, hogy Katalint elég gyakran mérik össze másokkal, ám most kivételesen Máriát hasonlítgatják őhozzá, és nem fordítva.

Pedig a dánok úgy tartják, hogy amikor Mary Elizabeth hozzáment Frigyes dán királyi herceghez 2004 májusában, rögtön első feladatának tartotta megreformálni az úgynevezett royal stílust. Stylistjával karöltve sokat munkálkodtak azon, hogy frissebb, divatosabb, ugyanakkor a szabályoknak megfelelő, kifinomultan nőies, egy modern hercegnőhöz méltó megjelenést találjanak ki.

Katalin 2011 áprilisában lett hivatalosan hercegné, és könnyed, finom stílusával nyomban belopta magát az emberek szívébe. Világszerte sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint Mária, pedig a dán hercegnő akkor már javában megalapozta a kicsit átszellőztetett, a mai divathoz is igazodó királyi sikket. Később persze gyakran rajtakapták, hogy Katalin öltözködése inspirálta a megjelenését, de szerintünk nők és hercegnők esetében egyaránt nehéz kibogozni, hogy ki hat kire, és ki honnan szerzi az ötleteit. Mindenesetre érdekes, mennyire összecseng az ízlésük.

  • Megosztás:
hirdetés