A Paper Magazine meglepő fotósorozatot készített a 32 éves, botrányairól is elhíresült színésznővel, aki bájos mesehercegnők szerepében tűnik fel, nem éppen cukormázzal tálalva.

Botrányai után Lindsay Lohan egy időre eltűnt a nyilvánosság elől, éjszakai szórakozóhelyet nyitott Görögországban, és a hírek szerint lenyugodott, sínre tette az életét. Most, hogy visszatérését tervezi, a Paper Magazine címlapfelkérése épp kapóra jött számára, bár a rendhagyó divatanyag a magazin digitális Break The Internet nevezetű kiadásához készült, vagyis nem kerül nyomtatásba.

Lindsay Lohan négy Disney-hercegnőt jelenít meg a képeken, egy egészen aprócskát több kacérsággal, mint amit egy korhatáros mese elbírna, de nem is gyerekeknek készült az összeállítás. A színésznő ugyan hozza a szexi formáját, és az elképzelés sem rossz, a fotósorozat mégsem lett akkora durranás, hogy szétszedje az internetet.

Pedig Hófehérke melleit alig takarja a tarka Saint Laurent-ruha, és Ariel, a kis hableány sem túlöltözött ebben a modern újraértelmezésben, illetve az a pár kreáció, amely tényleg elfedi a színésznő testét, valóban gyönyörű és mesébe illő, ezért nem is értjük, hol marad a várt hatás. Mindenesetre a stylist, Lana Jay Lackey nagyon elkapta a hercegnős mesék hangulatát, és a modern értelmezést is jól megoldotta. Az átalakulásban a sminkes, Mark Edio, valamint a fodrász, Panos Papandrianos segített a színésznőnek.

  • Megosztás:
hirdetés