Régi mondás, hogy a szem a lélek tükre, ám egyes emberek tekintete nem csupán a kisugárzásuk miatt elbűvölően igéző. Egy egészen ritka génmutáció következtében a nem mindennapi, különleges szemszín eleve adott. Bár a heterokrómia ritka, a sztárok között jó páran akadnak, akik ennek az örökletes adottságnak köszönhetik egyedi megjelenésüket.

hirdetés

A szemszínt ma már könnyű változtatni, hiszen mindenféle színezett kontaktlencse akad, amivel bárki kék, zöld vagy akár rózsaszín árnyalatúvá változtathatja a szemszínét néhány órára. Ám vannak, akiknek színezett lencse nélkül is roppant különleges a tekintetünk, ami egy ritka génmutációnak köszönhető.

A heterokrómia egészen ritka genetikai adottság, ami az embereknél és állatoknál egyformán előfordulhat. Több fajtája van, például az egyik írisz színe teljesen eltérhet a másikétól, de részlegesen, avagy színkeveredés formájában is megjelenhet, csupán az egyik szemet érintve. Rendkívül látványos, így abszolút egyedivé teszi a megjelenést.

 

Az írisz színe a melanintól függ, ez teszi a szemet kékké, zölddé vagy barnává. Ám előfordulhat, hogy a szemben lévő melanin mennyisége valamilyen okból megváltozik, növekszik vagy csökken, ez pedig kihatással van a szemszínre is. Ez lehet örökletes vagy szerzett, utóbbi estében érdemes szakorvost felkeresni, mivel utalhat bizonyos betegségekre.

A sztárvilágban is vannak páran, akik rendelkeznek ezzel a ritka génmutációval.

5 híres nő, akinél a különleges szemszín eleve adott

Mila Kunis szeme igazán különleges, mivel egyszerre barna és zöld. Az íriszében keveredik a két árnyalat, ami így egy igazán egyedi, utánozhatatlan elegyet alkot. Az egyik szemében a zöld, míg a másikban a barna van túlsúlyban. Ettől a tónuskeveredéstől messziről mézszínűnek tűnnek a szemei, melyek borostyánkőként ragyognak.

 

Demi Moore úgyszintén részleges heterokrómiával rendelkezik. Az egyik szeme szinte teljesen zöld, míg a másik íriszét rengeteg barna pigmentpötty tarkítja.

 

Kate Bosworth esetében látványos a különbség, mivel az egyik szeme vibrálóan kék, míg a másiknak egy része barna, a többi pedig kék. Az árnyalatok teljesen elválnak egymástól, ettől csak sokkal igézőbbé válik a színésznő tekintete.

 

Jane Seymour ugyancsak különleges tekintettel rendelkezik. Az egyik szeme teljesen zöld, míg a másiknak csupán az egyik része az, amelybe élénkbarna árnyalat vegyül. Ez a különleges szemszín a legrosszabb indulattal sem nevezhető szépséghibának, pont, hogy egyedivé és izgalmassá varázsolja a megjelenést.

 

Elizabeth Berkley szemén is jól látható a részleteges heterokrómia. A színésznő egyik írisze világoszöld, míg a másikban felbukkan egy barna folt, ami szépen kiegészíti a zöldet.

 

Kiemelt kép: Michael Kovac / Getty Images. 

Képek a cikkben: Michael Kovac, Samir Hussein, Don Arnold, Gabe Ginsberg, Gregg DeGuire / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés