A frizuráját leszámítva Jane Fonda a kilencvenes évek vége óta semmit sem változott, ugyanolyan jó formában van, mint hatvanévesen, pedig akkor is fiatalabbnak tűnt a koránál, pláne most!

Egyenes, büszke tartás, nőies küllem és kellem, szélfútta frizura és nádszálkarcsú derék: sokak számára Jane Fonda a múló idő felett aratott győzelmet testesíti meg.

Valahol, mélyen legbelül minden nőt furdal a kíváncsiság, hogy mi lehet Jane Fonda titka, amivel ilyen jól konzerválta magát. Persze, tudjuk, hogy néhányszor bejátszott nála a plasztika, de józan ésszel átgondolva, nincs olyan szépészeti beavatkozás, amely teljes körűen megfiatalítja a testet, és azt garantálja, hogy a helyreállított vonalak hosszú évtizedeken keresztül úgy is maradnak.

Jane Fonda tavaly decemberben töltötte be a 81. életévét, ebben a korban pedig már lassan regenerálódik a bőr, így egy nagyobb plasztikai beavatkozás óriási rizikóval járhat, hiszen a hegesedés egészen más ütemben zajlik, mint mondjuk egy középkorú nő esetében. Ezért elhamarkodott lenne azt feltételezni, hogy Jane Fonda ennyi idősen csak az arcfelvarrásoknak és a testkontúrt feszesítő műtéteknek köszönheti kortalan szépségét és alakját.

A korábbi szépészeti korrekciókon túl Jane Fonda rendszeres testmozgással és szuper egészséges étrenddel tartja karban magát, de még ezek fényében is hihetetlen, hogy nyolcvanon túl így néz ki. Legújabb frizurájával, amivel januárban jelent meg a nagyközönség előtt a Los Angeles-i Fashion Awards Ceremony rendezvényen, még fiatalosabbnak tűnik, mint korábban.

 

Az Oscar-díjas amerikai színésznő nemcsak hiteles alakításairól, hanem kifinomult stílusáról és divatérzékéről is híres. Bár ez nem volt mindig így, nagyjából hetvenéves kora óta különösen jól öltözik Jane Fonda, az általa választott nőies fazonokra mindig érdemes odafigyelni.

Sem a külsejével, sem az öltözködésével nem akar megfelelni annak a képnek, ahogy a nagy többség elképzel egy nyolcvan év feletti nőt, de annak ellenére, hogy szereti a testre simuló ruhafazonokat és az élénk színeket, a megjelenésével még soha nem lőtt túl a célon.

A politikai aktivistaként is tevékenykedő Jane Fonda nem az idős hölgyek csendes, visszavonult életét éli, energiája, ami már a megjelenéséből is sugárzik, valóban irigylésre méltó.

Kiemelt kép: Dan MacMedan/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés