A vitaminok nem csupán az immunrendszer működését segítik, a fogyás beindulásában és sikerességében éppúgy szerepük van. Ezeket érdemes pótolni, ha szeretnél megszabadulni a feleslegtől.

hirdetés

Általános tévhit, hogy a vitaminokra csak azért van szüksége a szervezetnek, mert az immunrendszer csak így tudja leküzdeni a különböző betegségeket. Sokan emiatt kizárólag az őszi-téli szezonban figyelnek oda a megfelelő mértékű vitaminbevitelre, pedig a legfontosabbakat az év minden egyes napján pótolni kell!

Amellett, hogy támogatják az immunrendszer védekezőképességét, a legtöbb vitamin a szépségápolásban is fontos szerepet tölt be. Korábban már sokszor részleteztük, hogy a haj és a bőr egészségéhez mely vitaminokat célszerű nagyobb fókuszba helyezni. Azon túl, hogy a frizura ragyogását, egészségét és a bőr szépségét fokozzák, a fogyáshoz szintén nélkülözhetetlenek.

Na persze nem úgy kell elképzelni a dolgot, hogy két doboz multivitamintól lepattannak a pluszkilók, és karcsú, szálkás lesz az egyébként hurkás alak. A vitaminok nem helyettesítik a rendszeres testmozgást, ahogy az egészséges étkezést sem lehet nélkülözni akkor sem, ha minden egyes nap kapszula formájában viszed be a legfontosabb vitaminokat és ásványi anyagokat.

De akkor mi köze a vitaminoknak a fogyáshoz, és melyek azok, amelyeket mindenképpen célszerű pótolni, ha rendszeresen edzel?

 

A vitaminok szerepe a fogyás folyamatában

Amikor felerősödik az igény az életmódváltásra és megtörténik az elhatározás – ami általában vagy az új esztendő elérkeztével, vagy a közelgő bikiniszezon rémhírére történik meg –, sokaknál többnyire csak a testmozgás kerül fókuszba. Vannak, akik már az étkezésükön is változtatnak, azonban sokszor ez még mindig kevés lehet a látványos átalakuláshoz. Azt, hogy a fogyókúra miért fullad kudarcba, gyakran nem egyszerű megállapítani. A rosszul összeállított étrend, az elégtelen folyadékfogyasztás vagy fehérjebevitel, a nem megfelelő edzésforma éppúgy okozhatja a pluszkilók ragaszkodását. És itt jönnek képbe a fontos vitaminok is.

A különböző vitaminok és ásványi anyagok nem közvetlenül indítják be a fogyást, azonban a zsírégető, valamint anyagcsere-folyamatokba bizony határozottan beleszólnak. A téli időszakban, amikor a legtöbben rászánják magukat a rendszeres edzésre, a vitaminraktárak már kiürülőben vannak – amit sokszor a tápanyagszegény diétás étrend még tovább fokoz –, ezért érdemes őket pótolni a siker érdekében. Míg egyes vitaminok szorosabb kapcsolatban állnak a súlyvesztéssel, mások leginkább az energiaszint felturbózásával érik el a fogyás támogatását .

A folyamat tehát rendkívül bonyolult, ráadásul vitaminonként abszolút eltérő lehet. Bár nagyon idilli és egyszerű lenne, ha néhány szem vitamintól csak úgy olvadna a felesleg, a helyzet nem ilyen egyszerű.

 

B-vitaminok

A B-vitaminok az anyagcsere kiegyensúlyozott működésének szempontjából nélkülözhetetlenek, így járulnak hozzá, hogy a fogyás tényleg sikeres és látványos legyen. Konkrétabban a B12-vitamin az, ami a szénhidrát-anyagcserében vállal fontos szerepet, de a B6-vitamin pótlása szintén fontos, ha rendszeresen edzel és a súlyvesztés a cél.

C-vitamin

A C-vitamin klasszikus immunerősítő vitaminként terjedt el a köztudatban, pedig sokkal széleskörűbben támogatja a szervezet működését. A tudatos bőrápolásban jártasok tudják, hogy a C-vitamin a ráncok elleni küzdelem egyik élharcosa, hiszen serkenti a kollagéntermelődést, azonban a zsírégetésre hasonlóan pozitív hatással van. A megfelelő C-vitamin-szint tehát a zsírégető folyamatok kiegyensúlyozott működésén keresztül igyekszik támogatni a fogyást.

D-vitamin

A D-vitamin szintén a zsírégető folyamatokon keresztül hat a súlyvesztésre, ám más oldalról támogatja a fogyást, mint a C-vitamin. A C-vitamin olyan hormonok termelődéséhez járul hozzá, amelyek segítik a zsíranyagcserét. A D-vitamin pedig bizonyos ásványi anyagok szintjét segít egyensúlyban tartani, amelyek nélkülözhetetlenek a zsírégetéshez. A téli időszakban különösen fontos a D-vitamin fokozott pótlása!

Kálium

A káliumot sokan inkább vízhajtó hatásáról ismerik, azonban fontos tény, hogy a fogyás sikerességében is szerepet tud vállalni. A vízhajtó tulajdonságának köszönhetően már eleve centikben mérhető különbséget okoz, emellett pedig egyes kutatások szerint segíti a zsírégetést, valamint gátolhatja a zsírraktározást.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés