Az Estée Lauder nevet mindenki jól ismeri a világon, ami nemcsak egy exkluzív márkát, de egy forradalmár nőt is képvisel. A márka 1946-os alapítása óta már több mint 70 év eltelt, és ez idő alatt már három generáció is felnőtt a Lauder családban. Mostanában Estée dédunokája, Danielle került az érdeklődés középpontjába, aki színésznőként egyre nagyobb sikereket ér el.

Danielle a szépség és a színészet előtt tiszteleg új kollekciójával

A 26 éves színésznő nemrégiben fejezte be tanulmányait a Northwestern University színészképző szakán, és azóta teljes gőzzel a közelgő szerepeire koncentrál. A színészet nagy szerepet játszik Danielle életében, amit az Estée Lauder-rel közös, januárban debütáló kapszulakollekciója is hangsúlyoz.

Az Act IV névre keresztelt sminkkollekció a szépség és a színészet iránti elköteleződés jegyében született, és egyben tisztelgés dédanyja emléke előtt is, aki egykor ugyancsak színésznő szeretett volna lenni. A termékek a Hollywoodi glamour csillogását idézik meg, ugyanakkor a természetes szépség hangsúlyozását célozzák meg.

Danielle és Estée nagyon hasonlítanak egymásra, nem is lehetne tagadni, hogy rokoni szálak főzik őket egymáshoz. Ráadásul nem is akármilyen véren osztoznak, hiszen Estée anyja félig magyar volt. A kozmetikai mágnást magyar nagybátyja inspirálta, hogy a kozmetikumok irányába induljon el, a vegyészmérnök nagybácsi különféle krémekkel kísérletezett, amit unokahúga tökéletesített később. Danielle elmondása szerint sokat tanult dédanyjától, akinek kitartása és precizitása maradandó példa számára.

Képek: Getty Images/Tommaso Boddi, Rob Kim, Evening Standard, Images Press, Jamie McCarthy.

  • Megosztás:
hirdetés